Kapaszkodunk...

egymásba gabalyodva

... olykor hárman párban. Olykor egymagunkban, mégis egymásba gabalyodva.

Lélegzünk. Van levegő. Kaptunk. A legtöbb, amit valaha, és hálás vagyok a teremtőnek ezért. Nem is hittem már benne.

Benedek jó kezekben. Nyilván ez rendszeres magánorvosi látogatásokat is jelent, de ami lényegesebb: figyelmet, más pedig nem kell. Itt jegyzem meg, nem győzöm hangsúlyozni, azt megkaphatnánk a rendszerben is, és akkor miért nem?! Jó hír az, hogy hagyományos allergiavizsgálat teljesen negatív. Se tejallergia, se tojásallergia, se por és toll és kutyacica. Mehet a rétre is, erdőbe is :-) Jobban van a gyógyszerektől, ez egészen egyértelmű. Úgyhogy megyünk még tovább, vérvizsgálat. 'Összeszedem magam', és annak is nekiugrasztom magunkat. Megyünk ilyenkor. Hárman. Bárhova elindulok velük, ez így ment mindig is. Bene ott ült velünk a folyosón, amikor Jankába infúzó volt kötve két héten keresztül minden nap. Bene jön velünk minden alkalommal, amikor a bajuszos doktorbácsihoz megyünk vesekontrollra. Természetes az is, hogy általában háziorvoshoz is kettesével viszem őket. Holegyiket, holmásikat...

Jankával a héten kivételesen kettesben, gégegyulladás. Amúgy most eseménytelenek a veséi, kísérleti fázisban vagyunk egy új gyógyszerrel. Ezt máshol már kapják a betegek, de lévén, nemigen van még tudományosan elfogadott álláspont, így a mi esetünkben ez nem több, mint bármilyen kapszula, gyógytea vagy vitamin. Amit, ugye, én magam magamtól soha. Mert többet árthat, mint használ... de bajuszos doktorbácsi kértemondtajavasolta, én meg bólintottam. Megrendeltem. Adom. Mókás valahol az, hogy ami Benének fulladást okoz, az Jankánál mindössze rekedtséget. Ezzel nyilvánvalóan nem én vagyok egyedül. Kicsilány édespofa. A harisnyában-húzom-ki-a-kocsihoz már nem ismétlődik. Mostanában szerencsére egyre jobb és tavaszabb minden, úgyhogy többnyire gyalog megyek értük. Hazafelé aztán megállunk minden második háznál kutyázni. Janka gondolkodás nélkül megsimogat egy bulldogot is :-D Séta olykor Feripapival és Lorcival. Előbbi már barátunk, utóbbi Janka barátja az oviban. Szeretem ezeket a beszélgéseket (is). Szeretem, ahogy és ott a gyerekekkel lehetek ilyenkor, mert megismételhetetlen mondatok hangzanak el. Janka a legváratlanabb helyzetekben emleget embereket, egészen hirtelen, mégis nagyszerű ötletekkel hozakodik elő :-) Én ettől jobban, mosolygok sokat. Magamban. Vagy velük. Értenek. Mégha nem is értenek semmit sem...

(A minap nekiálltam velük tudatosan foglalkozni füzetekkel. A feladat kérdést tesz fel: mi az, ami a gólyán piros?
Janka: az ablak...
Azt hiszem, van még mit fejlesztenünk. Jelentkeznek olykor hiányosságok :-)

A múlt héten Házbend is betegállományba tette magát, illetve, hogy egész pontos legyek, szabadságra vonult. Küldtem orvoshoz, vittem is volna, nem. Ok. Elfogadva. Láttam, éreztem, hallottam, megkaptam. Biztos, hogy nem így képzelte. Ő sem. Ebben él, és nem látja. Nem tudja senki sem, milyen így működni. Egyszerre három dolgot csinálni, nem megállni egy percre sem. Hovamész? Mikorjössz? Hovamáészmármegint? Gyerekeket el, oviba. Utána elintézni, elmenni érte, befizetni, átnézni. Itthon megcsinálni, nekiugrani, félbehagyni, időpontokat egyeztetni, átütemezni. Háztartás. Gyerekekért el, oviba. Haza őket, néha többet, mint amim van. Délután velük, fektetés és mese. Vissza oviba, tornázni, el dokihoz, vagy csak boltba, sétálni, könyvtárba, kacsát etetni... Az, hogy itthon vagyok, nem, nem azt jelenti, hogy a hátamat vakarom. Ugyanakkor elképesztő szervezőkészség alakul így ki bennem, egyszerre valóban három dolgot lehet csinálni. És bocs, úgy egyébként, ez lett osztva. Ilyen lapokat kaptam. Rendszeresen megkapom, dejóóó neked. Nagyon. Amúgy üldögélnék én a munkahelyemen olykor csendben, magamban. Mindegy. Fakk. Olykor fojtogat minden, de úszni ezért is csodálatos. Mert bármily nehéz úgy, hogy az arcomba csapkodnak, mégsem a parton ülve lógatom a lábamat arra gondolva, hogy el kéne rugaszkodnom. Úszom. Akkor is, amikor a fele elég lenne, tudom, mire vagyok képes. Mert már megcsináltam, nem egyszer.

Tegnapelőtt én is kontrollon voltam. Igazán nagy lépés volt ez, az első ultrahang augusztus óta. Az a fajta várakozás ez, amikor nem tudod eldönteni, hogy megszökj vagy elsőként ugorj be a vizsgálóba. Bitang sokat kellett ülnöm, az biztos. Ilyenkor persze megtalál mindenki, aki egyébként soha. Jó beszélgetések tudnak ezek lenni. Mint amikor az ember az uszodában találkozik össze valakivel. Szóval beszélgetsz, zenét hallgatsz, van nálad olvasnivaló is, de nem megy. Még gondolkozni sem vagy képes, egyszerűen csak hagyod magad. Érezni, emlékezni, előhívni emlékeket, és kapaszkodni abba, ami veled van mindebből... Ennek így kellett lennie, én magam is ebben gondolkodtam és hittem: rendben. Azért nem volt egyszerű, amikor azt láttam, hogy telenyomják zselével a bal lábamat... kérdezem: mindkettő? Nem, de a bal lett kiírva. Az lehet, de nekem a jobb lábamban volt durva vérrög. Nem akadok ki azon sem, amikor halálos komolysággal visszakérdeznek, biztos vagyok-e benne. Lehet velem szórakozni, tényleg, benne vagyok - de ilyenkor nem. Persze, hogy nekik a szájukat kell húzgálni, mert hogy jövök én ahhoz, hogy felülbíráljak döntéseket. Végül megnézték mind a kettőt, és most már tudom, hogy van két jó lábam. Teljesen kielégítő minden, látható nyoma nincs az augusztusi történetnek. Én tudom, hogy ennek érdekében megtettem mindent. Pihentem, amikor azt kellett. Nem pihentem, amikor nem kellett. Beszedtem a gyógyszereimet. Ennél rendesebben nem lehetett. Rendszeres labor. Már az izémen jött ki, de csináltam. Persze nem megerőltető kéthetente-háromhetente laborba menni. De azok órák. Tömegben. Azért, hogy megszúrjanak, majd másnap menjek a leletért, azzal a háziorvoshoz. Újabb gyógyszer. Panaszok.Vannak, de bevállalom. Mert inkább azok, minthogy leessek a lábamról. Angiológián doktornéni irtó figyelmes. Mondtam már. El is felejtem, hogy órákat vártam arra, bekerüljek. Empatikus. Két jól megfogalmazott kérdés, vagy csak két szó, olykor egy sóhaj, ami érzékelteti, nagyon nem jó ez így. Fontos nekem. És nem panaszkodom, de elmondom. Hetekig húzódik a nátha. Nem kell mondanom, mennyire megerőltető az étkezésre figyelni. Én magam is meglepődöm, hogy nemhogy tartom a súlyomat, de (najó: tényleg jó formában vagyok :-O)... A gyógyszermennyiség egyre rosszabb lehet, szedhetek még mellé ezt és azt, de nem elég. Lehet, költői túlzás, de azt mondja nekem szó szerint: 'maga irtó fiatal ahhoz, hogy ezt szedje'. Kapok másikat. Kézbe. Két hétre. Majd megyek a következő kéthetiért. Ha addig nem vérzek el, és nincsenek más, rosszabb panaszaim, akkor javaslat, és felírhatják a továbbiakban. Ha én kértem volna, alapesetben nem támogatott. Annyi lett volna, amennyi pénzt elvileg egy hónapra kapok. Mivel viszont, olyan panaszaim vannak, amelyek egyértelműen az olcsóbb, (60 éve) bevált gyógyszer rovására írhatók, így egyértelműnek tartják a váltást. És meg fogom kapni. Ennek tényleg, valóban nagyon örülök. Mert jóval kevesebb, egészen más hatásmechanizmusú gyógyszerről beszélünk. Még a tengerentúlon is egészen új, itthon most kezd elérhetővé válni. Ami sokkal megbízhatóbb hosszabb távon, ráadásul nem igényel olyan szoros kontrollt. A leletemen az szerepel, hogy a II-es faktor vad típusú, ő megérdemli, nem? :-D

Vagy csak én... mert kapaszkodom... úszom. Előtte, mellette, utána :-) Vele :-)