Amit megosztottam ma másokkal

Jankaszáva ma született smile hangulatjel 11.44-kor, hóesésben és napsütésben. Hogy mennyire vártam, és mennyire remegtem érte, mennyire örültem, és mennyire féltem, amikor megérkezett ebbe a világba, arra sokan emlékeznek. Bújós és csendes baba volt, nagy kék szemekkel, Bene közelében pedig végtelen nyugodt. Ez azóta is így van. Összebújva alszanak, olyankor pedig mintha ismét hathetes babák lennének. Janku három hónapos volt mindössze, amikor először el kellett engednem, kétéves, amikor ismét elbúcsúztam tőle. Akkor azt mondta, nem akar itt lenni, nem akart visszajönni... Soha nem felejtem el. Sok fájdalom érte, és nem akarok most bátorságról vagy erőről beszélni. Sokszor nem volt sem ő bátor, sem én. Többnyire tehetetlen voltam, csak a kezét foghattam. De ott voltam neki. És minden nap boldog vagyok, hogy engem választott.
... Ő itt, és marad. Jól van. Barátokkal, nevetésekkel, azokkal az utánozhatatlan rajzaival, a pónikkal és sellőbarbikkal, a megdöbbentő mondataival és kínos beszólásaival, a nagy hajával. Ő a napsütés a hóesésben, szellő a szélcsendben. Az én kicsi lányom. Fújtunk már gyertyát, buliztunk, ajándékoztunk, de ma nincs velem. Boldog Születésnapot, kiscicám! Szeretlek.

Benedeknek pedig hálás vagyok azért, hogy meglepett ezzel a képpel. Szeretlek Benneteket. heart hangulatjel

Amit megosztottam másokkal január 26-án

Benedek ma 8 éves lett, és nincs nap, hogy ne adnék hálát a Teremtőnek érte. Mindannyiunk minden gyermeke nagyszerű számunkra, és ez így helyes. Szeretném, akárhogy nézne ki, akárhogy tanulna. Ha semmiben nem emelkedne ki, nekem akkor is a legkiválóbb lenne.
Áldás látnom, milyen ember válik belőle. Nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, mint sokan azok közül, akiknek megadatik a nagykönyv szerinti család. Mi hárman tanultunk meg család lenni. Hihetetlen szeretettel fordul a húga felé, de odacsap, amikor már elege van. Rengeteget olvas, szeret egyedül megélni dolgokat, és tud befelé figyelni, ugyanakkor vannak fontos barátságai. Mindenki rajong érte. Szeretik, ölelik és féltik. Szeret nagyokat bandázni, de kiáll a játékból, ha valaki elesik: ő ott van. Hihetetlen ügyesen úszik, és többen tudjátok, mekkora öröm ez nekem smile hangulatjel És én lehetek az anyája. Áldás. Nem kevesebb.

Boldogkarácsony

Így ölelgetik egymást több, mint egy napja... Amióta hazahoztam Benét a kórházból. A téli időszak mindig is kritikus volt Benének. Köhög, krahál, fulladozik. Az asztmájára viszont jött még egy skarlátos időszak pár héttel ezelőtt. Legyengült, visszament az iskolába, elvégre utolsó hét... Karácsonyi készülődés, barátok, anya dolgozik. Minden rendben ment. Aztán, eltérve a tankönyvben leírtaktól, pár nappal ezelőtt befulladt. Krupp. Amit már ki kellett volna nőnie. Együtt az asztmával viszont csúnya elegyet alkotott: belégzéskor sípolt, kilégzéskor ugatott. Én mézeskalácsot sütöttem, ajándékot csomagoltam, aztán összepakoltam, és vasárnap lévén, kórházba vittem. Ahonnan már nem engedték ki.

Az ilyenkor szokásos kezelést kapta, ami ugyan otthoni körülmények között is megvalósítható, ám van az a pont, amikor ez már nem anyai kötelesség, és főképp nem felelősség. Janka a szomszédban itthon, haza kellett jönnöm hozzá, nem mellesleg kórház felől érkező kérés is. Amikor az ember aggódik a másikért, míg az egyikkel van, mert szükség van rá. Benedek nagyon jó kezekben volt, Janka kórházában. Ugyanazon az osztályon voltam már Jankuval is egy vesegyulladás alkalmával, de bárhol is lett volna, a bizalom maradéktalan. Azért veszett volt. Igyekeztem a fiamhoz másnap, akire éjszakánként gyakorlatilag idegenek figyeltek, de óvtak és vigyáztak is. Volt 39 feletti láz, vacogás, de Bene még akkor is csak annyit mondott: 'kicsit szédülök'. Az egyedüllét pedig hatványozott, de megoldottuk ezt is.

Nagyobb ajándék elképzelhetetlen így, karácsony táján, mint tudni, számíthatok másokra. A szívem hol az egyikért, hol a másikért szakadt meg, de nem volt választásom. A nyolcéves gyerekem egyedül éjszakázott a kórházban, míg én a kicsivel aludtam egy keveset itthon. Reggel vissza. Három nap után kezdődő tüdőgyulladással bár, de mégis haza.

A kép ma reggel készült. Ajándékok a fa alatt voltak már. De ők egymást ölelték...

Köszönet azért a sok-sok önzetlen szeretetért, amit adhattam, adok, és kaptam. Szeretve vagyunk. Szeretnek, szeretek én is. Boldog Karácsonyt!

Apró nagy történetek

Gyógyulunk :-)
Nincsenek most velem, de megtaláljuk mindig annak a lehetőségét, hogy érezzük egymás minden rezdülését. Változások vannak, méghozzá folyamatosan, de ami nem szűnik, az jelen velünk a mindennapokban. Ismeritek az érzést, amikor beleragadtok, és nem mozdultok? Most egy dalba. Folyton. Szüntelenül. És mindig. Amikor a változások csak jönnek, tespedtségünk és tehetetlenségünk ellenére megragadnak, és nem engednek... Hamarosan költözünk például. Nem mindig kellenek a nagy változások. Csak azok a történetek, amik vannak, és jönnek maguktól. A legjobbak.

Bene másodikos. Janka iskolába készül, és mindezt okosan és tudatosan. Sokszor elmerengek azon, honnan jön mindez, amikor a hétköznapok annyira lazák sokszor, következetlenek, mégis segítenek rendszerezni a dolgokat. Talán azért, mert a legszebb pillanatainkat őrizzük, és visszük magunkkal. Mindez talán azért, mert ahova el akarunk jutni, oda segít eljutni a Teremtő, a Sors, vagy istendtudjami.
Öröm látni a gyermekeimen is azt a tudatosságot, ami a felszínen láthatatlan. Mert öröm van, felszabadultság van.
Úszunk, együtt úszunk. Heti egyszer ott küzdenek velem a medencében, és ez megfoghatatlan érzés. Csinálják, velem együtt. Hol az egyik, hol a másik kerül elém, mégsem akadályoznak semmiben. Mert mégiscsak ugyanoda jutunk. Szeretem azokat a közös szerda délutánokat, amiben együtt vannak barátok, apró történetek, közös vacsorák, amikor részei lehetünk egymásnak. Másnak talán semmiségek, minket, bennünket másokkal ugyanakkor összeköt.
Bene nagyszerű, továbbra is. Küzdő szellem, és ami a legnagyobb öröm nekem, nem más, minthogy mindezt nem kényszer alatt teszi, csakis saját magáért. Nem tudom, tényleg nem tudom, minek köszönhetem a kitartását. Szeretem nézni, ahogy a házijára koncentrál, szeretem, ha mellettem úszik, és szeretem, ahogyan szeret kora reggel, és mindenkor.
Volt egy hetünk, amikor mindkettővel balesetire rohantam. Janka maga kérte, vigyem orvoshoz, mert nagyon fáj. Benének egy megrepedt ujj, Jankának térdszalaghúzódás, amit nagyon lelkesen pihentettünk. Valószínűleg az év legjobb közös napjai voltak. A kicsilány annyit mondott: 'köszönöm, hogy elvittél kórházba... mindent megteszel értünk'. Ez nem minden. Soha nem éreztem ezt mindennek, nem akarok minden lenni. Csak ott vagyok, ahol lennem kell. Ezt pedig sohasem éreztem áldozatnak.
Együtt sírunk, és együtt nevetünk továbbra is. Én dolgozom, és hihetetlenül élvezem. Egy pillanatot sem érzek nyűgnek. Sietek reggel, aztán sietek délután. De összerakjuk magunkat. Jó szükségesnek lenni, jó reggelenként a metrón ülni, és igyekezni. Jó. Jó ott lenni, jó tenni valamit, semmit, mindent.
Megrekedtem. Nagyon megtorpantam. Féltem, mert sehova nem vezetett az, ahol épp jártam. Köszönöm, hogy az állapot, amit véglegesnek éreztem, amitől szabadulni nem tudtam, és nem is akartam, végül mégis, akaratomon kívül, másképp alakult. Köszönöm, istenem.
És beleragadtam a dalba...