Helyzet jelenleg: van egy motorozó, hintarénszarvasozó, eszegető-iszogató, kakiló kiscsibém... Úgy hangzik, mint egy játékbaba leírása:-O A lényeg: a kislányom újra Janka, úgy tűnik, hogy alig 4 nappal a műtét után vissza is jött, régi önmaga:-) Jóóóóóhogy! (Épp bobócacát néz nagy lendülettel - ahogy teszi ezt naponta 3x... köszi bartoserika.)
A műtétet megelőző napon átestünk a szokásos vizsgálatokon: labor, ekg, rtg. Janku 2 éves, nem fogom azt mondani, hogy
hang nélkül tűrte, mert ordított természetesen, mint a sakál. Hozzáteszem, teljesen jogos, és -mint ahogy már sokszor leírtam- irdatlan módon tud dühíteni az ilyenkor nyilvánvaló szólamok egyike:
nem bántalak, ez nem fáj, nem kell ordítani... Ha pedig nyílt akarok lenni, akkor ez aznap egészen pontosan így hangzott az egyik helyen:
fejezd már be, mert kiszakad a dobhártyám. Nagy a Jóisten állatkertje, és mint oly sokszor, ezúttal is találkoztunk hülyékgyülekezetével.
Azért a lényeg mégiscsak az, hogy többnyire csakis hálás lehetek a körülöttünk megjelenő embereknek: orvosoknak, nővéreknek. Ismeretlen ismerősöknek, régi barátoknak. Nagyon jó volt találkozni veletek! Kivételes és nagyszerű emberek segítették Jankut - és ez nekem is békét hoz.
Hálás vagyok a hugomnak és Nikinek is, mert Benedek velük volt műtétet megelőzően és utána és közben... Nekem a legfontosabb vele kapcsolatban tehát az volt, hogy biztonságban tudhatom, hogy jól érzi magát, aggódnom nem kellett. Azért rettenetesen hiányzott, és a szívem megszakadt nélküle. Elvégre, először volt távol tőlem, tőlünk - napokig. Remekül vizsgázott, kicsifiam, csak büszke lehetek rád:-X
Hogy mi volt az egyik
legkínzóbb? Az a pár óra, míg arra vártunk, hogy kicsilány végre műtőbe kerüljön. Egészen pontosan 4,5. Feszültség és izgalom és féltés - eközben a nyomasztó és sürgető érzés, hogy
vigyékmáreléshozzákvisszadeközbenvigyázzanakrá. Nem mondtam még, de műtétet megelőző napon még nem volt biztos az, mit is csinálnak - mihez nyúlnak hozzá és mihez nem. Utolsó pillanatig Janka volt a legfontosabb, tényleg az, hogy hosszú távon neki megoldást jelentsen a beavatkozás. Végül műtét reggelén mondta Kdr (győzött!), hogy jobb oldali heminephrectomia mellett döntöttek. Juhééé! Nem magyarázom az érzést, ami teljesen meghatározott azokban a pillanatokban: egyetértettem és örültem, megkönnyebbültem és mégjobbanaggódtam. Ezt nem is kell megértetnem senkivel. Elvégre Janka újabb részét veszik el, habár TÉNYLEG jobb ez így, mint hozzányúlni egyébként egészségesen működő részekhez, remélve, hogy egyszer talán megkönnyítheti a szervezete dolgát. Értitek a sok feltételt. Elnézve azokat a babákat, akik azon a beavatkozáson estek át, amit mi elkerültünk, jajdejóóóó ez így nekünk. Nem részletezem, senkire nem tartozik.
Janku pompás anyagot kapott műtét előtt. Annyira megnyugtató volt látni, hogy integetve, röhögve, mondjuk ki, totál elszállva megy be a műtőbe. Teljesen koki volt. Még az a hülyeség is eszembe jutott, hogy így fog kinézni, amikor életében először jön haza valami buliból becsípve. Sose felejtem ezt el. Akinek volt már műtőben a gyereke, az tudja, hogy ez leírhatatlan. Nem tudom elmagyarázni, mit éreztem; egyrészt ez teljesen zsibbadt állapot, másrészt a sok endorfintól pörög is az ember. Izgatott voltam és örültem - féltem és reszkettem. Körülbelül.
Mire kihozták a lányunkat, sétáltunk, ettünk, cigiztünk - odakint. Jankának fájt, egyértelmű. Nekem is fájt, de ez nem lényeges. A
legfélelmetesebb pillanat: műtét után másfél órával kicsinő FEL AKART ÁLLNI, nyilván még az altató dolgozott ezekben a berögzült mozdulatokban. Jajj.
A következő 48 óra: mintha a Holdon lebegnék, vagy valami Fekete Lyuk akarna beszippantani. Én nem tudom, melyik bolygón éltem eddig, de (végre!) most először éltem a babamamaszoba áldásos lehetőségével. Nem arra szolgál, hogy az ember nagyokat heverésszen. De a napi egy zuhany, viszonylag tiszta wc, két óra ágyban fekvés csendben, zárt ajtók mögött nagy kegy. Mint minden az egészségügyben, persze ez is tele van felesleges körökkel. Az viszont legalább röhejes volt, hogy első éjszaka tízpercenként ugrottam, hogy ellenőrizzem a vonalas telefon működését. Tudjátok:
biztos, hogy nem hívnak az osztályról, mert ordít a lányom?! Hajnali 3kor csörgött (addigra két órát aludtam is):
jóreggelt anyuka, Janka felkelt... dumával. Kösz. Neked is jóreggelt:-) Többnyire figyelmesek a nővérek, többnyire szerettem őket, mert segítettek. Azért persze sokat kell nyelni, eszméletlen türelem kell ilyenkor az anyu részről. Paff.
Kdr-t szeretjük nagyon, többször ránknézett, figyelt és kérdezett, foglalkozott. Pl Janka mászkáló csalánkiütéseivel. Hozzáteszem: hazajöttünk, és azóta nincs kiütés. Én is vakarózok a kórházi ágyneműtől, vazzeg:-)))))))))))))))))))
Jaaaa, a
legjobb pillanat: MAJDNEM láttam VastagCsabát és VastagTamást. Bár érthető módon ott a majdnem, így az egész semmit nem ér:-D
Janka eleget nyüszögött szegényke, de soha nem volt vészes, soha nem volt türelmetlen. Kemény volt ez neki nagyon. Amíg meg nem született a zárónk, addig pl fel sem akart ülni. Feküdt, mesét nézett és könyvet lapozott, figyelte az infúziót, hogy csepeg. Nem jött ölbe, nem akarta, hogy ránézzenek vagy hozzáérjenek. Itthon is csak első nap volt nehéz: ölben nyüszített és feszített, és nem evett persze. Érthető volt, de a türelem még mindig nagyon kellett.
Azóta második nap telik éppen, és mint írtam: minden ok. Legnagyobb traumát jelenleg a kézfején a tűszúrás okozta bibi jelenti, valamint a lába fáj, ahol a branül volt. Ja, a vágás a hátán?! Le van szarva:-))))))))))))))))))))
... azelőtt 10 perccel, hogy bevitték.
