Egy pár perccel ezelőtt érkezett egy kézbesítő Ember, az ovitól hozott egy borítékot. Halljuk most már innen-onnan, hogy az ovis felvételikről tájékoztatás érkezett, nekünk ezidáig semmi. Most viszont értesítés, hogy Benci hivatalosan is ovis lett. Agyrém, hogy úgy bőgök ezen, mintha legalábbis behívót kapott volna, és mennie kéne harcolni. Egy cseppet igazságtalannak gondolom mindazt, amit érzek - azokkal szemben, akik már jóval korábban oviba íratták (kényszerből avagy nem) csemetéjüket. Bene gyakorlatilag majdnem 5 lesz, mire megkezdi az oviba járást. Huh! Nem kő esett le a szívemről, sokkal inkább érzem, hogy innen már tényleg nem tudom megfordítani a dolgokat. Nemsokára érettségizik, elköltözik, megnősül... Én meg bőgök. Szánalmas vagyok:-)
Küzdünk a mindennapokkal egyébként. Janka hisztirohamai minden várakozást felülmúlnak, most már minden nap idekívánom Jo Frostot, a Szuperdadát. Olykor kétségbeesve, olykor dühösen, tehetetlenül állok a kislányommal szemben, nem tudok mit kezdeni vele. Már csak azon imádkozom, hogy nagy kárt ne tegyen magában. Kétségkívül kénytelen lesz úgy felnőni, hogy nem simogathat döglött sünit, nem nyalogathat utcán talált csokis papírt, és nem tolhatja haza a dm-ből a bevásárlókocsit. Áááááááá.
Én pedig lovazok ismét egy ideje. Nagyon élvezem, és érzem a fejlődést is magamban. Legalább ebben az irányban. Talán egyszer elindulok egy díjlovas versenyen - senior kategóriában:-)
Többnyire mesés. Még mindig nem cserélném semmiért.
