Anamnézis

Gyakorlatilag mára bátran vállalhatom, hogy a blog pusztán a gyerekek aktuális egészségi állapotát hivatott nyilvántartani:-S

Benedekkel szombaton megjártuk a Heim Pál fülészet ügyeletét. Egy kicsit hanyatt estünk, amikor jelezték, hogy doktornő műtőben van még istentudjameddig, lehet, hogy órákat kell várnunk. Jött negyedóra múlva:-P Szóval igazolódott a két nappal korábban doktornénink által vélt középfülgyulladás. Szegény gyermekünk ezúttal nemcsak lázas volt, de valószínűleg tisztességes fájdalmai is lehettek. Ehhez képest nagyon tűrte. Naponta körülbelül egyszer mondta, hogy fáj a füle. Érdekes módon mindig eltérő időpontokban: 10.00, 16.00, 21.00... Ma viszem vissza a háziorvoshoz, mert elfogyott az antibiotikum, amit a kórházban írt fel neki, nevezzük nevén: drbenedek:-) Azt kell mondanom, hogy Benedek esetében a cefalosporin az első olyan hatóanyag, amitől nincsenek budiba rohangálós tünetei, legközelebb kifejezetten KÉRNI fogom. (Sokan persze nyígnak fórumokon -olvastam, hja-, hogy nem kapásból kellene a legszélesebb spektrumú ab-t nyomatni a gyerekbe, tenyészteni kéne a bacit blabla. Nem tudom, az ilyen anyu miért nézegetné a lázas gyerekét napokon keresztül abban a reményben, hogy célzott gyógyszert kaphat a kisfiakislánya, napokkal később! Ami, valljuk be, nagy valószínűséggel ugyanaz lesz, amit legelőször, ránézésre adtak volna.) Úgyhogy hajrá cefalosporin. Más kérdés, hogy első adagot én toltam Benedekbe, aki nagy lelkesen alig 5 másodperc elteltével visszadobta az egészet, legalább fél liter epres cappy, egy rakás sült krumpli, és az elmaradhatatlan répa társaságában. Úgyhogy a továbbiakban az 5ml beadása a következőképpen zajlott: fecskendőbe adag felszív, gyerekbe milliliterenként betol, aki persze minden csepp után megivott egy fél pohár teát:-))) De túl 5 napon...

Janka pedig tünetmentes, ha a hisztérikus kirohanásait nem számítjuk. Volt a lányka tegnapelőtt is manó-maradón. Ezúttal kétségbeesett sírást már akkor elkezdte, amikor lábam még ajtón belül volt. Katasztrofális hangulatban hagytuk ott, de egy órával később, amikor hívtam Zsuzsát, csend és béke honolt a háttérben. Csibe evett-ivott, féldióból katicát és teknőst gyártott, és boldogságos jókedv kíséretében fogadott. Persze, azzal nyitott, hogy anya, síttam:-(

Ovis képek fenomenálisak lettek, kétségkívül. Ezzel kapcsolatban nagy terveink vannak készülőben. Ja, és jómagam is nagy elhatározásokra szántam (volna) el magam... Ez volt az első, a legeslegelső EZAZ-élményem, mióta csak azon agyalok, hogyan maradhatnék elsősorban anya, azaz nő, aki itthon van többnyire, de azért dolgozik is, mindemellett természetesen nem 10 órát ülve, az otthonunktól egyórányi autóútra. Nos, kitaláltam, hogy gyógytornász leszek. Nem tudom, hogy az ötlet miért nem adta magát korábban, hiszen én magam is rengeteget köszönhetek ennek, mondhatni azt, hogy ugyanolyan minőségben élhetem az életemet, mint bárki más. Ehhez kell egy bsc-képzés, azaz az én időmben még úgy mondták: főiskola. Nagyon lelkes vagyok, nagyon vágyom rá, de van egy óriási probléma: az anyagiak. Egy félév 250-300ezer Ft körül mozog, amire nyilvánvalóan nem vagyunk képesek elkülöníteni. Államilag támogatott képzésre csak áhítozhatok, de abból már van egy. Bár fizettem annak idején tandíjat, az nem az államnak, nem a Szegedi Tudományegyetemnek ment, hanem a Média Menedzser Kft-nek. Ezen kesereghetek, AKKOR nem azok voltak a prioritások, mint MOST. Akkor nem azon agyaltam, hogy később mi lesz, amikor tényleg akarok még valamit tanulni. Keret egyelőre nincs, és nem is akarom, hogy legyen. Mert kell a téli gumi, kell a nagykabát a gyerekeknek, hisz egyelőre ott tartunk, bármit szeretnék magamnak, az csak úgy megy, hogy a gyerekek mondanak le valamiről. Mégha átvitt értelemben is:-S

Így valószínűleg létrehozok majd egy alapítványt, nyomorúságos sorsú, továbbtanulni szándékozó anyák számára:-))) Mert nekünk ez a lehetőség miért nem elég nyitott? Á, nem megyek bele, az már politika. És attól meg én hányok...

Ma rossmannba sétáltunk. Hurrááááá, anya!!!

Rewind...

Lélegezz.
Nem, persze, hogy nem úszta meg Anku ezúttal sem. Legutóbbi bejegyzésem után alig két órával kicsilány is hatalmas lázat produkált ismét. Szerencsére a másnapi doktornénis vizit egyértelműen igazolta a randa, aftás, vírusos torkot, volt bőven köhögés is - na de azért a rend kedvéért: akkor és azonnal labor ismét. (Szeretem a Bajcsy kórház laborját, mert nemcsak, hogy éjjel-nappali, mint a tesco, de a félóra náluk tényleg max 32 perc várakozás...) Doktornéni asszisztense sem hajította ki a nagy kínnal szerzett pisit a csapba ezúttal, úgyhogy robogtunk...

A gyógyuló, aznap már majdnem-oviba-menő Benével, lázas Jankuval. Egyedül, mert Férj Pécsett. (Mostanában ez gyakran lesz így, mármint hogy ő ott, mi itt. Kemény. Mert amellett, hogy az emberlánya tudomásul veszi, ez van, azért mégiscsak a **&@@*!!!) Laborban gyűlöletes a várakozás, gyártottam fejben az 'A', 'B' és 'C' terveket. Ha szar az eredmény, kórház. Előtte haza?! Összepakoljak?! Vagy irány gyorsan a klinika, aztán utána módosítunk a felálláson. SZERENCSÉRE SZUPERNEGATÍV laboreredményt kaptunk, így még egy visszaugrás doktornénihez, receptcsere, várakozás, és jöhettünk is haza. Ahol is Bene délutánra visszaesett, de két budilátogatás után már felkelni sem bírt. Soha nem láttam még ilyen állapotban. Soha. István késő este érkezett csak...

Nos, azóta eltelt cirka 5 nap, most mindenki jól. Janku köhög, Bene orrfolyik enyhén, de miezazeddigiekhez??? Szóval tegnaptól visszaállt a régi rendszer, illetve:-)))

Jankalány ma megkezdte a manó-maradót. A közösségi csapatépítést anya nélkül - heti egy délelőtt. Kedvenceimmel, akikre százszor rábízom a gyermekeimet. Itthon a 10 perc óráknak tűnt, nem bírtam, elmentem tankolni, zoknira vadászni, csak menjen máááááá' az idő. Délben indultam a csajosért. Andi azzal fogadott, hogy másfél órás zűr volt. Sírás, hüppögés, hiszti. Nemevés, nemivás, nempisilés. Már hívtak volna, amikor is az én csajom úgy döntött, hogy befejezi a sírást, nekiült az ebédnek, játszott, dalolt. Én már ezt láttam, amikor megérkeztem. Bár, amikor végighallgattam, min ment keresztül a csibe, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, ki és miről beszél, és egyáltalán miért, hisz nem hagytam én sehol a gyerekemet, itthon voltunk... vagy nem? De rossz volt!!!

Kertünk rendületlenül hisz abban, hogy még sehol a tél. Bárcsak:-)

Megint beteg...

...lázas Benénk volt hétvégén. Ma kedd, és holnapra -azt hiszem- olyannyira gyógyult lesz, hogy mehet oviba. Ez így nagyon nem jó, sokat itthon.

Mindemellett legalább ezidő alatt tökéletesen megtanulta az októberi verseit. Ha valamit, ezt soha nem gondoltam volna, mármint, hogy verset fog mondani. Gyorsan tanul. Én pedig büszke.

Jelenleg bizalom Janku irányába, és őszintén remélem, hogy őt elkerüli a legújabb benevírus. Ma is manó-maradó. Már nem is számolom, hány alkalomról marad(t) le:-(

Benedek viszont múlt héten elkezdte a mozgáskoordinációs tornát (=gyógytorna, csak előbbi a politikailag korrekt megfogalmazás). Első órára bemehettek a felnőttek (azaz anya+Janku). Remek volt a gyereket korosztályos közösségben látni. De igazán mégis az tetszett, hogy Bene különbséget tud tenni; tudja, mikor kell rámfigyelni, és mikor feladata az, hogy más instrukcióira hallgasson. Nagyszerű kölyök, és rendkívül ügyes. Csak rettenet bátortalan. Képes volt névsorolvasásnál hallgatni. Aztán, amikor végül mégis megszólalt, csak nagyon nyögvenyelősen, görcsösen próbálta helyére tenni a dolgokat. Majd' megszakadt a szívem, de nem szóltam egy szót sem... életemben először tényleg magára hagytam - úgy, hogy eközben jelen voltam.

Jankalány eközben egész biztonsággal pelusnélküli nappalra, és ez hurrááááááááááááá!!! Múlt héten Óbudára utaztunk, oda-vissza kibírta szó és baleset nélkül. Óriási lépés ez neki és nekem is. Ja, Óbuda. Féléves ortopédia ok, gyógycipő most már mindkettőnek, tehát újabb két hónap várakozás, hogy gyerek lábán legyen valami:-S

Szóval, jó itthon, de tényleg menjünk tovább, és térjünk vissza a megszokottba.

Bene megint ovisbene, Janka pedig...

...méghogy megúszta! Egyáltalán nem. Nem is rég azt írtam, hogy rajta is átszaladt ez az ovis nyavalya, nos, igazából úgy döntött, hogy marad még egy darabig. Benedek gyógyszerezése épp aznap állt le (pénteken), amikor Janka istenigazából belázasodott. Sajna a jól ismert, már-már sztenderd 38,7. Hűtőfürdő, panadol, doktornéni. Lányka szörcsög, hurutos, ami felettébb megnyugtató, hisz ezek a tünetek ritkán kísérnek vesemedence-gyulladást.

Férjem -egyáltalán nem meglepő módon- off-site, azaz mégcsak nem is tartózkodik a munkahelyén, valahol a világ végén tréningezik. Remek. A gyógyulófélben levő Benedekkel, betegAnkuval orvosi váróterem. (Kocsi csomagtartójában összepakolt kórházi motyó, ahogy kell.) Doktornéni édes és segítőkész és gyors, meg minden. (Még az sem vette el az élettől a kedvemet, hogy asszisztens-Zsuzsi rutinból a csapba döntötte a minimális pisinket, amit készültünk a Bajcsy-kórházba vinni 0-24h laborba...)

Mindegy is, mert ÓRIÁSI HÍREM VAN!!! Jankuról lekerült a pelus, és úgy tűnik, most ezt nyugodtan el is kiabálhatom. Ugyanis volt 1-2 merész nyári napunk, amikor bugyiban nyomtuk, de reményeim szertefoszlottak a második nap derekán. Lánykáról azóta sem sikerült leimádkozni a babylove-ot, meg a pamperst, nade most végre:-))) Ebben az a legfontosabb tényező, hogy VÉGRE lehet pisiltetni, VÉGRE látom és figyelhetem és jegyezhetem a pisilések számát, ami fontos-fontos információ. És most itt senki ne gondoljon naplóírásra. Szóval a pisiminta csak stixet látott: vér, fehérvérsejt, cukor:-((( Pisi csapba. Én -még mindig a két gyerekkel- elhajtottam a kórház elé, ott fari a csajosról le, út mentén pisilj cicám! - és lám, bele is csorgott. Említett Bajcsy-kórház laborja vérprofi, tényleg félórás várakozás volt csak, amíg mesét olvastunk.

Lelet kézben, doktornéni telefon: fehérvérsejt, vér... nem jó!!! Ugyanakkor nem 80as fvs-szám, mint korábban, hanem 10-15fvs, ami nálunk épp értékhatár feletti. Doktornéni a világ egyik legempatikusabb embere: kórház indokolt, de tekintettel az este hatra, NE AZONNAL, majd másnap reggel... Férj addigra már úton a tréningről hazafelé (mily meglepő!), szólok, hogy nyugi, majd reggel megyünk...

Nem mertem Adridokinénit hívni, hogy érdeklődjek, ki ügyel. Nem akartam talán azt hallani, hogy ő aznap van épp szolgálatban... így maradt az sms szombat reggelre, amikor pakkal elindultunk a klinika felé. ADRI VOLT AZNAP!!! Hála égnek, meg annak, hogy barátomként tekinthetek rá, na meg olyan szeretettel fordul Janka felé, mint senki más... nagyon vacak pisiminták voltak (vér, cukor, na és persze aceton, ami a lázas állapottól való kiszáradást jelzi egyértelműen). Vettünk második mintát, Adri mosta a mintavételre használt és régóta bevált aventes poharat... lányka türelmesen tette a dolgát. Még egy kruppra igen jellemző húzó rohamot is produkált (nem is tudtam, hogy kettes számú gyerek is kruppos - hát mi sem eddig). Vártunk a laborra ott is.

Nem szeretem ezeket a várakozásokat. Az ember lebeg a kórházban fél lábbal, szinte kívánja, hogy kapjon már egy ágyat, mert a folyosón bele lehet őrülni. Mi is inkább kínait ettünk a Corvinban (ami egyébként szuperjól sikerült bevásárlóközpont, sztem), mászkáltunk. Egyik gyermekünk sem tűnt betegnek. Délután 3 körül végül megszületett, hogy mehetünk, de kapja tovább az előző nap beállított emelt adag zinnatot (4xese a korábbinak), és hálahála a házidoktornéninek, aki erre kért engem, amikor előző nap a kórházi labor előtt állva diktáltam neki a laboreredményeket. Akkor senki nem tudta, hogy valami elindult Jankánál, valami szokásos, vagy a felsőlégúti szar produkált ennyire gatya pisieredményeket. Nem lett volna szabad. (Mellénk szegődött a bénaságom is: pénteken zinnatot bontottam augmentin helyett Jankusnak, azaz nem tartottam be a kétheti váltást - zavaromban, előző héten ugyanis a két gyerek 4 üveggel fogyasztott... Szóval mindez szerencse, mert ha el is kezdődött valami, én gyógyszert váltottam, estétől emelt adagot nyomtunk a nőcibe...)

Úgyhogy fél nap klinika és shopping után végre itthon lehettünk. Aznap délután még visszajött a láz, majd el is vonult. Eltelt 3 nap, labort ismételtük: teljesen negatív. Hihetetlen. Azt is tudom, érthetetlen olykor, tudom, hogy sok is ez az egész, akár már túl is csordul...

Mindenféle drámázás nélkül csak azt akartam mondani, hogy Jankával ilyen az élet. Jankával ilyen ámokfutás egy olyan láz, ami egészséges gyereknél nem több, mint otthoni izgalom. Még valami: a kórházra összekészített pakkot ma délelőtt csomagoltam ki (köszi, Adri). Nem mellesleg kértem időpontot a szokásos vesekontrollra, az meg majd november 22...

Ámen.