OvisBenebeteg

OFF: Először is, természetesen megszületett Konrád Zoltán (szeptember 8-án)... nehéz világrajövetel volt, azt hiszem, ő még visszabújt volna. Édes kisfiú, alig várjuk, hogy lássuk. Minden rendben lesz, hugicám. És minden, ami most borzasztóan aggasztó és gyötrelmes, TÉNYLEG hamarosan magatok mögött.

Szóval persze, számítottam én benebetegségre, méghozzá igen hamar. Ovit ugye csütörtöki napon kezdte a gyermek, következő héten volt is két orrfolyós napunk. Egy hétig tünetmentes, persze, menjen csak... majd orrfolyás újrakezdődött. Ezúttal már nem akartam vinni, őszintén megvallva leginkább azért, mert úgy gondoltam, elég kellemetlen mindenkire nézve, ha viszem a náthába félig belefulladó gyereket, miközben én alapvetően itthon vagyok. Nincs munkahely, ahova menni kell, ez sokat számít. Aggódtam valamelyest, dokinénihez is elvittem. (Utólag már nem megkönnyebbülés, de elsőre tényleg az volt, hogy a tüdeje teljesen tiszta, a torka pedig olyan negatív volt, mint még soha:-) Eltelt egy hét, és mindenféle konzervatív kezelés ellenére nemhogy alakult volna Benedek, egyre rosszabb lett. Persze a sok orrszívásnak köszönhetően ez a része javult, de köhögés pl egyre rosszabb és rosszabb lett.

Krupp. Megint. Pedig teljes bizonyossággal állítottam korábban, hogy ez teljesen a múlté. Egyrészt ilyen korra ki szokták azért már nőni a gyerekek, másrészt ugye 3 éve semmi tünetet nem észleltünk, pedig volt jópár felsőlégúti trutyi. Előkerült megint a hidegpárásító, a porlasztó, a salvus víz:-( Benedekre irtó büszke vagyok, mert semmi rémületet, a pánik legapróbb jelét sem vettem észre rajta. Végig nyugodt maradt a rohamok során (belégzéskor sípolt, kilégzés pedig egyenlő a jól ismert húzó, száraz, ugató köhögéssel). 9 napos augmentin-kúrát kezdett tegnap:-( (Janka is épp augmentint kap, úgyhogy most nagy az öröm, hogy ugyanazt ihatják...)

Így lemarad a vonatos kirándulásról, szegény ovis fiam:-((( Megy a csoportjuk óvónénihez Nagykátára. Biztos izgi lehetett volna - nekem is...

Jankát igazán aggódni még nem láttam. Elesett volt már, szomorú is gyakran, rémültség és ijedtség is gyakori nála. De aggódni egyáltalán nem szokott. Most Benéért. Felkel éjszaka közepén, hogy Dibde kockocol (=köhög), ő fél, Dibdének rossz, Janka sír... Ha Bene inhalál, akkor mellételepszik és fogja a kezét. Nagyon édes. Egyébiránt rajta is keresztülment ez az ovis nyavalya, de tényleg semmiség volt - nála.

(Halkan jegyzem meg, hogy múljon már a francba, mert tényleg egymás agyára megyünk. Én kimerült vagyok az egy hete tartó alig-alvástól, a gyerekek nyűgösek a betegségtől, szintén fáradtak... tényleg kész cirkusz az egésznapos együttlét.)

Nem is mondtam, lánykát beírattam a Mikkamakkás Manó-maradó foglalkozásra. Ez százszor több, mint gyerekmegőrzés. Zsuzsát és Andit ugye ismerjük fél éve, folyamatosan jártunk hozzájuk játékos délelőttökre. Kedd délelőttönként azonban most már más lesz. Janka egyedül, azaz sok más gyerekkel, Andizsuzsával - de ANYA NÉLKÜL. Remélem, nagyon nagyon sokat tanul majd. Nagy valószínűséggel egyébként is ez lesz az egyetlen közösségi élménye, legalábbis ebben bízom, többre nem vágyom vele kapcsolatban. És remélem, legalább annyira fogja szeretni, mint Bene az ovit.

Első nap az oviban

OFF: Isten hozta közöttünk Anita babát, aki épp akkor indult el erre a világra, amikor Benedek megkezdte első napját az oviban, majd ki is bújt - mire mentünk a naffiúért... Niki, te nagyon klassz csaj vagy, gratulálunk a (második) kislányotokhoz, és nagyon várunk benneteket haza!:-)



Aggódtam az elmúlt napokban, hogy a fenébe ne... Kisfiam az elmúlt 4,5 éve minden napját velem töltötte. Távol akkor voltunk egymástól, ha szükség- és kényszerűen Jankával kórházba kellett vonulnom. Nehéz pillanatok voltak azok is. De... higgye el mindenki. Akár 2, akár 3, akár 4,5 éves a gyermek - ez akkor is el/szakadás, és mindenkinek erőpróba. Nem érdekes, hogy ő nagyobb, okosabb (?), jobban meg lehet vele beszélni. Egyúttal tisztábban is látja; mostantól nincs éjjel-nappal anya.

Nyugodt voltam, mert láttam, mennyire izgatottan készül a gyermek. Mi, amennyire tőlünk telt, mindent megtettünk, hogy ezt ő még véletlenül se elválásnak, vagy valamiféle veszteségnek élje meg (mégha az is). Számtalanszor elismételtük, hogy az ovi jó dolog, a sok gyerek együtt jó dolog. Jó dolog, hogy másoktól (is) kaphat, amit esetleg én nem tudok nyújtani. Jó dolog neki úgy adni, hogy tudom, az vágyott és várt pillanat.

Négyen mentünk reggel. Láttuk a tavalyi nagycsoportosokat, akiket -hagyományszerűen- óvónénijeik kísértek át a közeli iskolába. Ez példás volt, és nagyon klassz - szerintem. Janka persze maradt volna minden további nélkül. Bene izgatottan, tényleg lelkesen lépett a csoportszobába gyors puszik és jövünkértedebédután-t követően.

Különösebben nem voltak rossz érzéseim. Meggyőző volt beiratkozáskor az óvónénikkel való találkozás, részletes beszélgetés. Meggyőzött a vezető óvónéni is a szülőin. Amin aggódhattam, azon nem kellett. Szimpatikus, hogy nincsenek kötelező szórakoztató dolgok, mint amilyen a gyümölcs vásárlása, illetve az ovi papíráruval és tisztítószerrel való felszerelése sem a szülő feladata. DE! Szívesen veszik, én meg így szívesen is fogom vinni.

A legfontosabb, hogy Benedek holnap is akar menni. Ez elég, nem? Legalábbis kezdetnek. Ahogy Edi mondta, neki is ez számít (Zazóka is ma kezdte az ovit - hurrá!).

Amikor végre nyílt az ajtó, és bemehettem Jankuval a testvéréért, alig vártam, hogy lássam. De nem találtam sehol. Míg a csoportszobában próbáltam némi életet felfedezni, valaki hátulról megkopogtatta, majd rángatta a farimat, hátranézve pedig egy benevigyort láttam. Felejthetetlen és örökre az emlékezetemben marad. Ez az első-nap-az-oviban benearc:-))) Ez a Bene első nap matricát kapott óvónénitől, mert segített a pakolásnál (büszkeség még akkor is, ha esetleg mindenki más is kapott). Ez a Bene máris rendelkezik egy baráttal, akit Ádámnak hívnak...

Janka egészen másként viselkedett egyébként itthon, míg kettesben voltunk. Olyan volt vele együtt, mint amikor megszületett, vagy -bármily morbid is-, amikor kórházban vagyunk, csak ő és én. Nyugodt és kiegyensúlyozott, elfogadó, és sokat játszó, egyfolytában karattyoló. Főként: mikor megyünk már Dibdéért???



OFF2: Cica, remélem, Konibaba is kidugja most már hamarosan a fejecskéjét. Tarts ki, hugicám!