Túlvagyunk rajta. Túl nehéz volt, túl sok volt... de gyorsan tova. Szóval, hogy konkrétabb legyek, tegnap reggel 9.38kor betolták Benét a műtőbe, 40 perccel később pedig ki.
Hétvégén, azaz egész pontosan múlt csütörtökön kezdett érdekessé válni a helyzet: Bene orra elkezdett folyni. Egek, csak ne lázasodjon, ne köhögjön. Napokon keresztül kemény alternatív kúra, vagyis mindaz, amivel mindig is kezdek: orrspray, c-vitamin, fenistil csepp, egyebek. Jobb nem lett, vasárnap már rácsörögtem a főnővérre, hogy mehetünk-e másnap. Megnyugtató válasz. Aztán, utólag megértettem, hogy ez tényleg nem lehetett akadály. Ismét csak azt tudom mondani, hogy a Bajcsy, mint kórház, igencsak gyerek-és családbarát, már felvételkor előre vettek, és tulajdonképpen minden papírt elintéztünk 15 perc alatt, ágyra vártunk csak. Majd háromágyas kórterembe bevetődtünk, mesét néztünk a tévében, és vártunk a szörpire. Percekig lestük Benét, mikor hat, hamar be is ájult. Iszonyat édes ilyenkor egy gyerek, beszél hülyeségeket, vigyorog. Ugyanúgy, ahogy az egy évvel ezelőtti koki Jankát, Benedeket sem felejtem el soha. Ez nemcsak a gyerekekre van jó hatással, de igencsak nyugtatólag hat a szülőre is. Nem egy ordító, anyát követelő törpét visznek el, hanem egy totál kába, mégis kommunikatív és mosolygó gyereket tolnak el előled. Azaz tolnak előtted, mert műtőig lehet már kísérni, gyakorlatilag mindenhol. Érdekes továbbá, hogy a gyermek mindenre emlékszik, csak arra nem, amikor már műtőben van. Hálás dolog, mondom.
Nem sokat volt bent. Bár, aki várta már a gyerekét műtő előtt, az tudja, hogy 5 perc is órákig tart. Ahogy már írtam, 40 perc után kitolták a nyöszörgő gyermeket. Szaladtunk utána, végig vagy 100 métert, saccra ennyi a távolság a műtő és a fül-orr-gége osztály között. Ott kórterembe be, ágyra át. Főnővér -akit tényleg minden nekünk áldozott percéért köszönet illet- rögtön Bene mellé parancsolt. Azt olvastam (dejóóó, hogy interneten ugye annyi mindent lehet olvasgatni:-P), hogy minden gyerek másként reagál az altatásra. Míg Janka pl teljesen kiszámíthatatlanul cselekedett, addig Benedek halkan szenvedett; nyüszített, már-már szűkölt. Tudom, hogy kiskutyák szűkölnek leginkább, de ott, abban az órában a gyermekünk egy szűkölő kiskutya volt. Nem hallott bennünket, hiába próbáltuk nyugtatni, sőt. Azt vettük észre, hogy amit mi nyugtatólag nyújtunk, csak ront a helyzeten. Vizet akart, kapaszkodni... menni, de nem tudom hova, kegyetlen volt látni. (Ilyenkor szokott nem kevés szülő háborogni, ti. mi a fenét műveltek a gyerekükkel...) Aki bármilyen altatás előtt áll, azaz szülőként szembesülnie kell azzal, hogy a gyerekét altatják, az tényleg készüljön fel arra, hogy rossz látni a magzatunkat így. Ugyanakkor ő erre nem fog emlékezni, bármit tesz vagy mond, nem nekünk szól, nem ellenünk van. Szóval ijesztő volt az első óra. Aztán egyáltalán nem zuhant Bene mély álomba, csak elszenderedett. Na, épp eddig volt együtt az egész család, a meghitt szobában, ahol tényleg nem zargattak bennünket feleslegesen. (Dokibácsi jött be, részletesen elmesélni a műtétet.) Janka egyébként rettenet aggódott a bátyjáért, nem értette, hogy került olyan állapotba, amilyenbe, ugyanakkor nem hiszem, hogy ez rossz hatással lett volna rá. Simogatta a testvére lelkét, aggódott, együtt szorongott velünk, és együtt szeretett velünk. Jó volt, bármily rossz is.
Bene, amikor másfél-két órával később a felszínes szundiból végleg felkelt, teljesen önmaga volt: nekiállt játszani és játszatni. Sokat tévéztünk, feladatoztunk, KÁRTYÁZTUNK (és ismét hála a djeco-nak, mert zseniális játékai most is jó szolgálatot tettek - Bene orrmandula-műtét egyenlő a kalóztámadás játékkal:-))). És... Ma reggel 8kor záróval a kezünkben távoztunk a kórházból. A kórházból, ahol a gyermekemre odafigyeltek maximálisan, ahol én meleg ételt kaptam annak ellenére, hogy nem is járt... A kórházból, ahol Benedek szívesen töltött el egy napot mindannak ellenére, amin keresztül kellett mennie.
Igen, orrmandula távozott, ami csúnya is volt. Tubus bekerült a fülecskékbe, hogy megfelelően tudjanak szellőzni-levegőzni, és kétségkívül szükséges volt, állítólag nagyon ronda minden távozott a füléből... nem sok választott volna el minket egy fülműtéttől. Tüdejét pedig át kellett mosni. Na ez földhöz vágott minket, mert az életben ilyet még nem hallottam. És mint ilyen, ijesztő persze. Megnyugtat valamelyest, hogy a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a trutyit kiszívták. Mert az is sok volt. Tehát, ahogy dokibácsink nevezte, 'nagygenerál' volt:-P
Már itthon vagyunk. Janka délelőtt manó-maradózott, a szívem megszakadt, mert egy nap anya-és Benehiány után el kellett, hogy szakadjunk. Ugyanakkor tudtam, hogy minden héten kell neki az a pár óra a többi gyerekkel, hogy OTT jól érzi magát, hogy OTT olyan figyelmet kap, amilyet MA ITTHON BIZTOSAN NEM kapott volna...
...és továbbra is kalóztámadunk. Ezzel várnak most is a gyerekek.
Nagyon jó érzés a sok jó szó, érdeklődés. Jó tudni, hogy aggódunk mind-mind ezért a kistörpéért. Köszönet érte. Minden sms-ért, hívásért és bejegyzésért... Szeretet. Ma is, mint mindig.
xoxo
