2. (Hallelujah)

... már 2 éve:-O Istenem.

Egyébként Jankaszáva második szülinapja kapcsán arról kellene írnom, mennyire kivételes, csodálatos és egyedülálló kislány ő, de az igazság az, hogy bármily elfogult anyucija vagyok is: kétéves. Nyíg - sokszor álló nap, rúg, karmol, csikar - bármi akarata ellen történik, és persze állandóan bajba sodorja magát. Ma a székkel együtt vágódott a hátára. Jajjjj!

Ugyanakkor kicsi lánykám kivételes, egyedülálló. Olyan értelemben biztosan, mennyire figyelemre méltóan viselte mindazt, amin eddig keresztül kellett mennie. És mekkora alázattal áll mindazon dolgok elébe, amelyek még rá várnak. Zseniális csemete.

Rákapott a babáira, így majdhogynem magától értetődő volt számára egy babát választani szülinapjára. (Férjem szerint saját vágyaimat teljesítem a gyerekeken keresztül - ő csak órákat tölt legózással naponta:-D) Mindenesetre Jankus hozza-viszi a babáját, sokszor persze fejét a falba verve, lábánál lógatva. Baba Zsófi nevet kapott Benedektől, és köszöni szépen, meztelenül érzi a legjobban magát, vagy ha naponta 18.000x át van pelenkázva.

Jankuc egyik kedvenc szava: hallelujah. Ma is sokat hallgatjuk. Talán még érti is. Franc tudja.

http://www.youtube.com/watch?v=bsuXbkrA_AQ

Lepetés

Négy éves lett ma Benedek. Ezt ő ma már ténylegesen fel tudja fogni, mégha a születése körülményeiről maradtak is homályos foltok:-) Az pedig kifejezett öröm, hogy együtt ünnepelhet a-hamarosan-kettő-éves hugával. 'LEPETÉS', csak így hívja. Tegnap este gyorsan rögtönöztünk egy amolyan szülinapi nappalit, Benci reggel óta meg van győződve arról, hogy ez maga a buli. (Bárcsak így is maradna, de haj, nemsokára a buli egészen más értelmet nyer.)

Visszatekinthetnék. Nem teszem, elég, ha nagyvonalakban felvázolom a mai napunkat. Nem aludtam elmúlt éjszaka, mert nőci virrasztott; nyögdécselt és nyivákolt, tehát mindent csinált, csak nem aludt - és nem hagyott engem sem. Sünitortát terveztem a gyerekekkel: bizony, semmi partigyertya, hanem gyerekekkel közös malackodás, sokak megrökönyödésére egy torta:-))) (Nem tudni miért, egyeseknek vesszőparipája az, hogy a gyerekei ne szenvedjenek közösködéstől...?!) Jankuc délelőtt hőemelkedett, ezzel egyenes arányban kúszott bennem is az adrenalin egyre feljebb és feljebb. Aludni már pisizacsival tettem le, biztos ami biztos. Doktornéninkkel megbeszéltem egy sürgős laborbeutalót, biztos ami biztos (soha meg nem hálálható gondoskodás és rugalmasság - gratula!). Míg idebent alvás volt, kiszaladtam, hogy kiássam a cirka tízcentis hó alól az autót, biztos ami biztos. Lezuhanyoztam, biztos ami biztos. Janka felkelt, egész magas lázzal, mondhatni, a sztenderd magas lázunkkal. István hazaszaladt. Majd pisivel vissza a laborba, én pakoltam, telefon fölött.

Benci jött utánam, lelkesen pakolt a táskába, már ismeri a kihagyhatatlan kórházi motyó kellékeit... kisemberesen, de édesbölcsen nyugtatgatott, sőt! Azt mondta, ez a legjobb buli. Ami megvárja Jankát is, engem is, úgyhogy ne izguljak. Bármikor lehet szülinapja. Csak Janku ne legyen beteg! Ilyen a négyévesem. Hangosan örülök, halkan-odabent zokogok, mert bárcsakbárcsak neki ne így kellene látnia a dolgokat. Bárcsak ne kellene ennyire bölcsnek lennie négyéves létére. Minden nap ad egy ilyen csöppnyi boldogságot, és minden nap kapom tőle a: bizalmat.

Sóhaj a végére. Labor a mi előzményeink tudatában teljesen megfelelő és biztató. NEM VESE OKOZTA A LÁZAT! Hátra még nem dőlünk, láz múljon, más tünet ne legyen, kontroll-labor még kell egy pénteken, de piha! Ez most szerencsére valami egészen más. Hát ilyen.

Talán továbblépünk innen is...

Az elmúlt héten túlesett Jankaszáva a negyedik cisztográfiáján is. Ahogy azt kell; ordított a csibe, akkor is, ha kellett, akkor is, ha nem. Ez viszont fontos kellék, és a lényegi rész mégiscsak az, hogy csinált szépen mindent, amire kérték. Nagyon büszke voltam rá ismét.

A megszokott módon gördülékenyen mentek a dolgok, a maguk sorrendiségében. Bejelentkezéskor már változtattak is a lakcímen (hurrá!), majd az osztályon a sok (valójában) régi ismerős. Most Adri is a vesén van, és egymásra is találtunk. Ez mindig jó.

A vizsgálatot követően átbandukoltunk Szdr-hoz, szokásos leletbemutatásra. Eddig a ciszto soha nem igazolt feltételezett diagnózisokat (természetesen a meglévő rendellenességek mellett), ezúttal viszont mintha láttak volna valamit, de nem tisztázott, melyik oldalon. Úgy tűnt, mintha épp ott lett volna, amiről azt gondoltuk mindannyian - az már rendben lesz. Mindenesetre Szdr-ral ismét megnyugtató és kimerítő beszélgetést követően közösen jutottunk arra az álláspontra, hogy még 3 hónapig marad az antibiotikum. Aztán meglátjuk...

Két nappal később ő maga hívott, átadva Kdr céges telefonszámát; újabb összeülést követően ugyanis a (mondhatom így) sebészünkkel és többiekkel közösen azt találták ki, mégiscsak beavatkoznak, tovább nem várnak. Február 8án találkozom Kdr-ral, részletesen átnézünk mindent, ami birtokunkban van, ő lehetőségeket vázol fel, én bólintok. Természetesen.

...és hát mindezek mellé: természetesen megnyugtató, természetesen LEHETŐSÉG, természetesen továbblépés. A legnehezebb kétségkívül az volt az elmúlt hónapokban (najó, évek alatt), hogy soha nem tudtuk, mire számíthatunk - nemcsak távlatokban, de túlzás nélkül állíthatom, azt sem tudtuk, a holnap hogy alakul. Több ízben kíséreltünk meg felhagyni a folyamatos gyógyszeres kezeléssel, minden alkalommal a klinikán kötöttünk ki. Kimerítő, fárasztó, kétségbeejtő. Az, hogy esélyeket rombolunk ezzel. És nagyon, de nagyon sokat foglalkoztak a nőcivel, nagyon sokat beszéltek róla, sokan. Itt tartunk.

Mindenesetre a legjobb mindenben és mindebben, hogy a nőci megállíthatatlan, mint egy hurrikán, köszöni, remekül van, fejre esik és feláll, majd megy, (sőt!) szalad tovább. Nagyon élvezik most az életüket. Janka pedig rátalált a babázás szépségeire. Egy babaszépséget meg én kerítettem neki - erről később, a 2. szülinapján:-)

Eni2

Eni2 az én barátnőm. Nem ovis haverság ez, egyetemen jöttünk össze, és még csak nem is a kezdet kezdetén. Én épp aktuális (sorrendben a negyedik) albérletemből buszoztam suliba aznap először, Eni2 pedig a villamosról intett át - csatlakoztam. Ezután minden nap együtt rázkódtunk a 49esen, majd kékmetrón, és 50es vilin. Szoros együttműködésben (haha) készültünk a vizsgákra, majd együtt írtuk a szakdogát. És persze nem egyszer bepezsgőztünk (kékhungária), illetve közösen éltünk át egy vodkamartinis estét is, ami nekem igen emlékezetesre sikeredett;-))) Másik emlékezetes közös élményünk egy agárdi hétvége többedmagunkkal. Tény, hogy nem 23-24 évesek módjára viselkedtünk, sokkal inkább tűntünk ovis csoportnak. Eni mindig sokkal eltökéltebb, elszántabb volt célok tekintetében, mint én. Hozzáment kanadai-Benhez, majd nem sokkal ezután, ki is vándoroltak Kanadába.

Enit 4 évvel ezelőtt láttam utoljára. Akkor voltak itthon, nekem 36 hetes Benepocakom volt. Igen, Benedek nevét valahol Bennek tulajdonítom. (Ja, és valamilyen szinten Férj beszerzésében is szerepe van Eninek - igazság része:-D) Dobozolás közben egy egész napot együtt tölthettünk Enivel - most már négyesben: a két gyermekem, és mi-két-lökött. A legnagyszerűbb az volt, hogy sehol nincs az elmúlt négy év. Ugyanolyan volt, mint máskor. Úgyhogy maradunk ugyanúgy. Imádom.

Bedobozoltunk, kidobozoltunk...

...átköltöztünk.

A továbblépés gondolata viszonylag korán megfogalmazódott, és folyamatosan lépegettünk is előre, olykor kettőt hátra. Szóba jött több település, találtunk -egymást követően- 3 megfelelő lakhelyet nekünk és gyermekeinknek.

Végül kikötöttünk itt. Nem az eredeti elképzelés szerint tehát, de az eredeti, és azóta is változatlan terveknek megfelelően. Mik voltak ezek? Szerettük nagyon korábbi otthonunkat, hisz annyi minden kötött oda, ezek az emlékek élnek és maradnak - velünk. De közel másfél évvel ezelőtt döntöttünk: nem ott akarunk élni, maradni tehát értelmetlen. Megvizsgáltuk a lehetőségeinket. Nemcsak anyagiakat. Illetve főként nem. (Igazság része, hogy igazán nem kellett hozzá tetemes összeget felhalmozni.) Érintettem több postomban is, hogy a folyamat agyrém volt. Maga a lakáseladás ténye felér egy rosszul-hosszadalmasra sikeredett hullámvasúttal, de a lehető legjobban alakult. Mégis. Magyarországon élünk, csodák nincsenek, a bürokrácia útvesztői már-már a leküzdhetetlenségig meredekek és sötétek voltak. Volt idő, amikor már-már feladni készültünk. A lényeg, hogy minden az elképzeléseknek és terveknek megfelelően alakult. Mi van most? Külön szobája mindenkinek. Közel kétszer akkora nappali-étkező-konyha, mint eddig. KERT - benne szomszéd macskák, egyelőre, és hatalmas dagonya. Miről mondtunk le? Semmiről:-)

6 nappal ezelőtt tehát egy remek költöztető csapatnak, és család áldásos munkájának eredményeként átcuccoltunk. Előtte persze még be kellett rakosgatni mindent dobozokba. Kényszeres viselkedésem ebben is megmutatkozott: szigorú rendszer szerint, számozott dobozokban, excel-tábla kíséretében landoltak a motyók átmeneti helyükön. Míg én próbáltam a lomokkal (és gyerekekkel) küzdeni, addig a használható férfiemberek svéd bútorokkal legóztak, fúrtak, vakartak, kapartak.

Azt hittem egy-két napig, hogy ez reménytelen vállalkozás. Amit én egyszer beraktam a dobozokba, az kacatok társaságában gyermekek közreműködésével kikerült vagy átkonvertálódott. Nem meglepő, hisz játék közben is jobban érzi magát hello kitty a parkolóházban, mint a virágai között. Benedek nagyon élvezte, nem látta át a folyamat hosszát, jött volna minden nap. Jankaszáva volt a nehezebb eset. Szegényke, azt gondolta, örökre búcsút mondhat sárgahajú babájának, és a tükörfenekű rondaegerének... Nehezítette a lelki körülményeket, hogy költözés előtti utolsó két alkalommal lányka be sem akart jönni a házba, csakis haza akart menni.

Az otthon kezd új értelmet nyerni. Nagyon sok munka hátravan még, ami nekünk fontos, amiktől igazán a miénk lesz ez a ház, de alakítjuk. Mától hivatalosan is gyömrői lakosok vagyunk;-)

És akkor egy-két kép, még a felfordulás időszakából...