A minap egy sebészprofesszor köszönt így el tőlem... Szeretem azt, ahogyan ilyen esetekben az emberek egyként mozdulnak, támogatnak. Érzem a jót. Azt sajnálom, hogy ez nincs mindig így, de az az igazság, hogy az idealizált világ épp attól idealizált, hogy nincs. Szükségünk van álmokra és álomképekre, mert ezek elérése is egyfajta cél. Azt hiszem, megfejtettem Janka betegségét. Ezt hívják gondviselésnek. Mi ezzel lazán megküzdünk, ugyanakkor csak az ég és a Jóisten tudja, hogy mitől mentett meg így, ezáltal bennünket. Köszönöm, Brigi, talán épp ettől válok jobb anyává. Illetve feleséggé. Évek óta hajtunk és küzdünk olyasmiért, ami igazából soha nem lesz a miénk. Eközben István volt a legjobb barátom, TÁRSAM, hozzámentem... majd apaanya lettünk. És elfelejtettünk férj és feleség lenni. Most tanulnunk kell. Hosszú folyamat ez, és most időnk sincs. Nem is kell, versenyt futunk vele minden nap. Nemrég még azt hittem, sose jutunk el idáig.
Egy kis matek. 31. héten túlvagyunk. Jankuc jobb veséje jelenleg jól néz ki. Mi azt mondjuk, így segít a bal vesén. 30 évvel ezelőtt, igaz, másképp, de én is a bal oldalamért küzdöttem. Most Janka harcol a bal veséjéért. Hogy mi ebben a csoda? Számomra a csoda az, hogy működik, még úgy is, ahogy van.
2008. december 2., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Amit az elmúlt időszakban olvastam és szerettem...
- Adler, Elizabeth: Találkozzunk Provence-ban!
- Ahern, Cecelia: Ahol a szivárvány véget ér
- Ahern, Cecelia: Ajándék
- Ahern, Cecelia: Ui.: Szeretlek
- Binchy, Maeve: Változások éve
- Coelho, Paulo: Az alkimista
- Coelho, Paulo: Veronika meg akar halni
- Conroy, Pat: Hullámok hercege
- Cunningham, Michael: Otthon a világ végén
- Hill, Melissa: Érted bármit!
- Kirn, Walter: Egek ura
- Mansell, Jill: Újrakezdés
- Martin, Charles: Ahol a folyó véget ér
- McCullough, Colleen: Tövismadarak
- Montefiore, Santa: Az ombufa árnyékában 1-2.
- Musso, Guillaume: ...és azután
- Musso, Guillaume: Ott leszel?
- Musso, Guillaume: Visszajövök érted
- North, Freya: Mindent anyánkról
- North, Freya: Szerelmi titkok
- North, Freya: Szerelmi titkok
- Picoult, Jodi: A nővérem húga
- Picoult, Jodi: Házirend
- Picoult, Jodi: Szívtől szívig
- Picoult, Jodi: Tizenkilenc perc
- Picoult, Jodi: Törékeny
- Pilcher, Robin: Újrakezdés
- Pilcher, Rosamunde: Kagylókeresők
- Pilcher, Rosamunde: Más szemmel
- Pilcher, Rosamunde: Téli napforduló
- Sparks, Nicholas: A leghosszabb út
- Sparks, Nicholas: Az utolsó dal
- Sparks, Nicholas: Eltékozolt évek
- Sparks, Nicholas: Mindig van holnap
- Sparks, Nicholas: Válaszúton
- Sparks, Nicholas: Éjjel a parton
- Szabó Magda: Az ajtó
- Vass Virág: Vulévu
- Wass Albert: Elvész a nyom





1 megjegyzés:
Nagyon meghatódva olvasom a blogodat, így ismeretlenül is!
Nekünk is volt baj Zsófi születésénél, előre nem látható dolog. Az ember ilyenkor akkora erőt kap, amire talán nem is számít. Akkora terhet pedig nem, amit ne tudna elviselni...kitartás, és fel a fejjel!Gondolunk rátok, imádkozunk értetek, Jankáért :)
Megjegyzés küldése