...nyilván a vágásról akartam írni. Ami remekül van, mi csak attijjjának hívjuk (szabadon Kdr után, nos, ettől máris hős számunkra).
Műtét után a szokásos egy héttel átesett Janki a varratszedésen is, így először láthattuk tulajdonképpen a mostani sebet. Lefotóztuk, hogyne. Annak idején, az első műtét után, volt, aki nagyokat sziszegve csakazértis megnézte, legyen min hüledezni:-S Az most már biztos nem fog sziszegni, de mi sem. Bármily morbid, sokunknak van sokféle vágásunk, sebünk, emlékünk - jó vagy rossz. De ezek helye ott. Annak is egyébként, ami szabad szemmel örökre láthatatlan. Azért írok erről, mert nekünk ez nem csúnya, nem valami, amitől félni kellene. Kicsilánynak sokkal nagyobb trauma (így, két hét után is) a branül helye a lábfején, mint a 7centi. Nincsenek ezzel kapcsolatban rossz érzéseim, mert számomra a műtétnek nincsenek esztétikai vonzatai. Nem mellesleg, nem hagyhatjuk úgy felnőni a lányunkat, hogy minduntalan a különbözőségeire hívjuk fel a figyelmet. Van ismerősöm, aki gyakorlatilag rémüldözve konstatálta, hogy nem is tudja, vele mi lenne, ha a kedvenc testrészét csúfítaná seb. Nem tudom, én ilyesmivel együtt tudok élni. Na meg, nem nekem kell...
Sokak számára -bizton állíthatom- ez amolyan dejó, hogy nem velem történik mindez - effektus. Én pedig talán gyakran tűnhetek hatásvadásznak. Mert kétségkívül az lenne mindaz, amit leírok a gyerekeimmel kapcsolatban - ha kitalált sztori lenne, pláne Jankus dolgait alapul véve. Akkor is, ha azt mondom, nálunk ezek a hétköznap részei, már-már magam felé is úgy tűnik, mintha valami áldozati bárány lennék. Csakhogy ezek önként vállalt dolgok és döntések, egyáltalában nem tűnnek terhesnek. Mondhatni, másként el sem tudom képzelni a működésünket. Van ennek jócskán árnyoldala is: nem vagyok mártír, nem vagyok jótevő lélek sem. Nem látok előbbre egy hónapnál, nem tervezek semmit. Számomra nem létezik mikor térek vissza a munkába gondolatmenet, mert általában nem köt le sokáig, mégha foglalkoztat is. Lehet efölött ítélkezni, jó vagy rossz, nem tudom.
Nade, csajos olyan remekül, hogy műtét után 8 nappal már szaltózott is egy akkorát, amitől a szívemhez kaptam volna akkor is, ha épp nem előtte műtik. De, mint akiben kicserélték az elemet, felállt egy idő után, és ment tovább. Kdr-t felhívtam másnap korán, biztos, hogy nem lehet semmi baja?! És agyamban ezerféle hülyegondolat. Megnyugodtam, szeretem ezt.
És nagyon sokszor nyugtalan is vagyok. Türelmetlen, hisztis, frusztrált, kiabálós, elégedetlen, szomorú, mérges, indulatos, dühös... Ez is része. Pedig a mesében a jótündérek mindig mosolyognak, nem?:-S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése