Nem akarok Oscar-díjátadón szokásos köszönetlistát írni. Mégis, nélkületek NEM MENNE. Nem így. Emberként tudok létezni, képes vagyok látni a kiutat, a fényt, képes vagyok bízni, a hitetek által én magam is hinni - a csodában. A család meg ne haragudjon, de úgy érzem tán önző módon, hogy nektek igenis ott kell állni mögöttem, értelmét vesztené az egész küzdelem, ha nem léteznétek, hisz ti tanítottátok a kitartást...
Itt a kedvenc dokim Vdr, aki most méginkább mellettünk áll, értünk van. Egyszer csak megjelennek új emberek, szinte a semmiből, és úgy ölelnek, úgy segítenek fel, mintha csak ők lennének nekünk. Akkor, abban a percben azt is érzem, hogy csakis rájuk támaszkodhatok. A, R, K - köszönöm.
"E" barátnőm virtuális kapcsolatnak indult, gyakorlatilag ma is az, mégis, a szülőszobán is értünk izgul. Úgy szeretem őket.
Van egy kis virtuális társaság, akikkel együtt vagyunk nap mint nap, és akikkel a találkozások életszerűbbek, mint a legélőbb akárkivel. Ők emberek.
Köszönöm, hogy nem hagyjátok azt, hogy végleg elkeseredjek.
Benedekemnek és Férjemnek mit mondhatok azok után, amit együtt teszünk?! SEMMI az, ami nélkületek van.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése