Nem akarok Oscar-díjátadón szokásos köszönetlistát írni. Mégis, nélkületek NEM MENNE. Nem így. Emberként tudok létezni, képes vagyok látni a kiutat, a fényt, képes vagyok bízni, a hitetek által én magam is hinni - a csodában. A család meg ne haragudjon, de úgy érzem tán önző módon, hogy nektek igenis ott kell állni mögöttem, értelmét vesztené az egész küzdelem, ha nem léteznétek, hisz ti tanítottátok a kitartást...
Itt a kedvenc dokim Vdr, aki most méginkább mellettünk áll, értünk van. Egyszer csak megjelennek új emberek, szinte a semmiből, és úgy ölelnek, úgy segítenek fel, mintha csak ők lennének nekünk. Akkor, abban a percben azt is érzem, hogy csakis rájuk támaszkodhatok. A, R, K - köszönöm.
"E" barátnőm virtuális kapcsolatnak indult, gyakorlatilag ma is az, mégis, a szülőszobán is értünk izgul. Úgy szeretem őket.
Van egy kis virtuális társaság, akikkel együtt vagyunk nap mint nap, és akikkel a találkozások életszerűbbek, mint a legélőbb akárkivel. Ők emberek.
Köszönöm, hogy nem hagyjátok azt, hogy végleg elkeseredjek.
Benedekemnek és Férjemnek mit mondhatok azok után, amit együtt teszünk?! SEMMI az, ami nélkületek van.
2008. november 3., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Amit az elmúlt időszakban olvastam és szerettem...
- Adler, Elizabeth: Találkozzunk Provence-ban!
- Ahern, Cecelia: Ahol a szivárvány véget ér
- Ahern, Cecelia: Ajándék
- Ahern, Cecelia: Ui.: Szeretlek
- Binchy, Maeve: Változások éve
- Coelho, Paulo: Az alkimista
- Coelho, Paulo: Veronika meg akar halni
- Conroy, Pat: Hullámok hercege
- Cunningham, Michael: Otthon a világ végén
- Hill, Melissa: Érted bármit!
- Kirn, Walter: Egek ura
- Mansell, Jill: Újrakezdés
- Martin, Charles: Ahol a folyó véget ér
- McCullough, Colleen: Tövismadarak
- Montefiore, Santa: Az ombufa árnyékában 1-2.
- Musso, Guillaume: ...és azután
- Musso, Guillaume: Ott leszel?
- Musso, Guillaume: Visszajövök érted
- North, Freya: Mindent anyánkról
- North, Freya: Szerelmi titkok
- North, Freya: Szerelmi titkok
- Picoult, Jodi: A nővérem húga
- Picoult, Jodi: Házirend
- Picoult, Jodi: Szívtől szívig
- Picoult, Jodi: Tizenkilenc perc
- Picoult, Jodi: Törékeny
- Pilcher, Robin: Újrakezdés
- Pilcher, Rosamunde: Kagylókeresők
- Pilcher, Rosamunde: Más szemmel
- Pilcher, Rosamunde: Téli napforduló
- Sparks, Nicholas: A leghosszabb út
- Sparks, Nicholas: Az utolsó dal
- Sparks, Nicholas: Eltékozolt évek
- Sparks, Nicholas: Mindig van holnap
- Sparks, Nicholas: Válaszúton
- Sparks, Nicholas: Éjjel a parton
- Szabó Magda: Az ajtó
- Vass Virág: Vulévu
- Wass Albert: Elvész a nyom





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése