Kedves Férjem_privát!

Mindenkinek, aki olvas; valóban Istvánnak szánom a sorokat, így bocs, ha olykor túl melodramatikus (egyáltalán, meg sem próbálom sajnáltatni magamat), túlságosan tele van 'inside joke'-kal... de most kedvesférjem ténylegesen nem éli meg velünk mindezt. Mellesleg merengtem sokat a megszólításon, ez létezik. Ő, így, a címlistámban:-)

A nőcinövendék épp felkelt, mire leültem vasalás után. Ja, nem meglepő, gondolom, hogy Benedekünk 10 perce aludt el. Jelenleg, hogy fogalmad legyen arról, milyen naccerűen festek; Janku egy répás-sütőtökös böffel kezdte a vigyorgás mellé, így még hányásszagom is van. Vagyis anyaszag, na.

Ma kiautóztunk Vecsésre (igen, vásárolni:-D), büdöskölök egyemmeg azt hitte, hogy érted megyünk Ferihegyre. Egyébként számolgatja a kezén, mennyit kell még aludni apához/-ig. Ha felébred, közlöm vele, hogy még 6-ot. Mi ez a már-eltelt-asszem-17hez képest?! Eddig már ennyi alkalommal kellett mantráznom, ne visítsák fel egymást. A napi 2-3 perc telefonok jók, de ne hari, hogy közben megy az édesdrágagyermekem...hányszor mondtam*@&#]rrrrr...és még egyszer nemááá, mer'...álljmámeg, nem látod, hogy ott kocsik mennek???!!!. Tegnap is azért estem ki a vonalból, mert elsőszülöttünk akkorát bukott, mint az ólajtó, persze, hogy a templom melletti dombról ugratott le a biciklivel. Amúgy gyerek. Tudod, nagyiknak és Klánéninek édesaranyosokos, nekem meg büdösrosszkutya. Úgy röviden kell az apja, mert bár rendszabályok megvannak, érzi a kontroll hiányát.

Mindez nem panasz. Röhögtem a minap, azon kevesek közül, akik egyáltalán tudnak hosszas távollétedről, szóval többen megkérdezték, hogy én hogy bírom... Mit? Reggeltől estig ugyanaz a program, mint máskor. Este takarodót kell fújni - ja, ezt valóban egyedül kell, éjszaka alvás van. Olyan véletlenek még nemigen történtek, hogy te valamilyen homályos okból kifolyólag itthon lettél volna délután, hogy átvedd a gyerekeket. Tudod pedig, hogy minden vágyam a délutánokat tai-chivel és kozmetikussal tölteni:-) Néha meg jó lenne elutazni, mert ki szeretnék ebből lépni. Mégis, ugyanazt csinálom, amit máskor. Este, amikor elcsendesedik a lakás, máris elkezdenek mind a ketten hiányozni, és várom, mikor kelnek. Áttértem éjszakai műszakra. Nagyon nehezen tudok aludni. Na ezt bírom nehezen.

A csavargásaink egy részéről tudsz. Izgatom mindkettőt a lakásgondokkal, Dibde felismeri egyébként a képeket a hirdetési oldalakon. Együtt járunk hivatalba, egy folyosón állunk a segélyért sorba állókkal, tényleg, eszembe is jutott, nekem nem akarnak-e adni. Pont úgy néztem ki, mint aki rászorul. Meglepő egyébként, hogy az emberek nem rúgnak fel, ha két gyerekkel vagyok, kinyílnak az ajtók, és úgy beszélnek velem, mint egy felnőttel, a pasik meg úgy, mint egy nővel... khm.

4 napra elutaztunk hármasban. Dehogy a levegőváltozás miatt. Nekem Kőbánya is tökéletes. Nem az a pihenés, hogy lecipelek a kocsiba három emberre való ruhát. (Egyébként sokkalta nehezebb volt a többi; takarók, pelenka, cumisüveg, gyógyszerek.) Vazzeg, mint aki kivándorolni készül. Janku a bambiban hasamon, Dibde állj-mááá-meg-mert-jön-a-kocsi pedig mocival, de segített ám. Lehet, hogy egyesek már kezüket dörzsölték örömükben, hogy végre-máris költözünk. Haha, visszajöttem 4 nap múlva. Több dolog is jókedvre derített. Egyrészt az, hogy marha sok értelme volt előtte hajat mosni és zuhanyozni, mert úgy néztem ki, mint aki egy testhezálló work project-en van túl. Másrészt azon kacagtam, hogy nem a telefonomat néztem meg indulás előtt, vagy hogy a tapi ház kulcsai nálam vannak-e. Megnéztem, hogy az ospamoxot elraktam-e, van-e nálam pisizacsi (!!!), és hogy megvan-e a hoooo, nehogymá' emiatt ne aludjon a kiskorú. Kisgyerekesek képben vagytok, mi?!:-DDD Aztán természetesen egy Jankavisítással megspékelve indultam el, azon izgulva, hogy remélem, a hangja nem fogja bírni a következő 200km-t. Elcsendesült eccercsak, Hatvanig:-) Utána műsor volt, jaj. De sokak örömére nem, nem álltam meg ötször emiatt, Dibdének sem volt szüksége extrasétára, mert ennyit ki kell bírnia együltő helyében. Szóval egyszer álltam meg, de gyorsan tovább is indultam Mezőakárhonnan, mert rájöttem, hogy pisilnem kell, amit két gyerek mellett nem tudtam hova tenni, így maradt a gáz. Ediéket megnéztük, klassz volt, leszámítva, hogy Jankuc lehányta a habtapijukat. Csak a formája.

A következő 4 nap maga a megtestesült téboly. Benc irtóra élvezte, leginkább azt, hogy kontroll kiesett a kezemből, lévén Száva letehetetlen. Ja, mi baja?! (Kérdezheti akárki.) Kérem, 8 hónapos. Tudományosan szeparációs szorongás. Nem-tudományosan: csak anya kell, mert bárki más közelít, akkor üveges szemekkel, krokodilkönnyeket ejtve ordít... emlékszel? Vagyis igen, te igen. Te emlékeztettél rá, hogy Benedek ugyanez volt pepitában (mert éjjel is anya kellett), egészen talán egyéves koráig. Nemhogy elhagyhatatlan volt (pedig néha megfordul biza az ember lányának a fejében), szó szerint hurcibabébi. Elmúlt, ma már annak örül, ha nem lát. Azaz dehogynem. Láttad volna, milyen büszkén mutogatta az új dolgait. Elképesztő, hogy látszólag értelmetlen dolgokat milyen műgonddal képes beépíteni a napirendjébe. Egy kicsit mezeibben értelmezve ha máshova kerül, azonnal felveszi az ottani ritmust. Nos, ezúttal annyira felvette, hogy pl az esze ott is maradt, azóta sem került elő:-) Járt Nappapival vadasparkban, és el sem lehetett állítólag rángatni a szurikátáktól. Gondoltam. Locsolt, kertészkedett, füvet nyírt, letakarították a kocsit... jártunk Ádinál (szegény, ki tudja mondani, hogy branül:-S), Triksziéknél, ott egyből szekrényt szerelt Zolával. Mióta hazajöttünk, Zsüszit keresi a hasamban. El kellett keserítenem azzal, hogy anya hasában Benedeken és Jankaszáván kívül senki nem volt, Zsófi a nénje hasában található kizárólag.

A kiscicánk mosolygott ám, kis banyanövendék. Meg ordított, meg nem tudtam letenni, de azért meg kell zabálni. Ma 4hónaposnak nézték. Egyébként Dibde pont 4hósan volt ekkora, tény. Más ez a dimenzió. Az egyik legrosszabb abban, hogy nem vagy itt, az a készenléti állapot nélküled. Van, aki félreértelmezi. Nem vagyok görcsben. Létezik az önmagát beteljesítő jóslat, úgyhogy kösz, nem gondolok semmi rosszra. Te tudod, hogy az attól még jöhet. Szerencsére macskadék jól működik, mostanában nem ugrál, rendes cica. Eszik, alszik is néha, visít, karmol, harap, csikar. És eszi a bátyja fogkrémjét:-S

Szóval megy minden a maga módján, bár sokadszorra is bebizonyosodott, hogy fontosak a szabályok. Ha megvannak a határok, akkor tág a mozgástér, nagyobb a szabadság, ezáltal a szabadidő. El nem hiszed, mennyi mindenre jut most időm. (Tapin az érdekesség kedvéért egy oldalt nem olvastam, alig aludtam, és étvágyam sem volt - biztos a Mars-hangulat miatt.)

De nagyon várunk. Én várlak, mert rettenetesen hiányzik a gyerekeknek az Apája. Még Vilike sem tud segíteni a helyzeten, mert ő meg Boldival együtt gyengélkedik. Óh. Dibde Tapin vándorolt egyik éjjel, nem tudta megmondani, hova. Másnap mellettem akart maradni. (Nem örültem, tudod, miért.) Itthon még mindig érted kiabál éjszakánként. Hááááááát. Jöhetnél majd. Kriszta is vár még ám, Majával a hasában, de lehet, hogy HT nemsokára csörög...

Megyünk érted, mindenesetre. És őszintén remélem, hogy a főnökeid legközelebb nem ilyen hosszú időre tervezik a folyamat idetelepítését. Ennyi idő alatt egész Hollandia összes tulipánját egyenként át lehetne hozni:-)))))))))))

Szeret. És ígérem, itthon mindezzel már nem nyaggatlak.