Ez Janka második veseműtétjének előjegyzett időpontja. Belemélyedhetnék nyakig a műtét menetének leírásába, hogy mit és hogyan fognak. Az igazság azonban az, hogy én magam sem értettem mindent kristálytisztán, ezért ha ezt továbbadnám, hiteltelenné válna az egész. Tudom persze, hogy sokakat az érdekel, az iránt érdeklődik, hogy de mégis mit fognak csinálni. Őszintén: kell ezt tudnom? Nekem?
Nekem, nekünk most az információ, hogy ezúttal a hasfalon keresztül jut el Kdr a vesékig, jobban mondva a húgyhólyagig és a meglévő (3) vezetékekig. Kemény menet lesz; hosszú műtét, hosszú kórházi benntartózkodás (8-9 nap). Többnyire csövek társaságában. Izgulok-e? Persze. Aggódom? Rettenetesen. És ráadásul félek. Ez a dolgom. Ugyanakkor teljességgel bízom továbbra is abban, hogy a megfelelő döntés született. Tegnap, Kdr-ral szemben ülve egészen biztos voltam ebben. Nekem ezt felülbírálni (akárki is horkan most fel) nincs jogom. Nekem elfogadnom kell, és bízni abban, hogy ez megoldást jelenthet. Jankunak. Hogy a veséi épségben maradhassanak, és hogy ugyanúgy nőhessen fel, mint bármelyik másik kislány szerte a világon.
(Persze letagadhatnám, de valahogy minden repül ma a kezemből; többnyire nem véletlenül...)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Amit az elmúlt időszakban olvastam és szerettem...
- Adler, Elizabeth: Találkozzunk Provence-ban!
- Ahern, Cecelia: Ahol a szivárvány véget ér
- Ahern, Cecelia: Ajándék
- Ahern, Cecelia: Ui.: Szeretlek
- Binchy, Maeve: Változások éve
- Coelho, Paulo: Az alkimista
- Coelho, Paulo: Veronika meg akar halni
- Conroy, Pat: Hullámok hercege
- Cunningham, Michael: Otthon a világ végén
- Hill, Melissa: Érted bármit!
- Kirn, Walter: Egek ura
- Mansell, Jill: Újrakezdés
- Martin, Charles: Ahol a folyó véget ér
- McCullough, Colleen: Tövismadarak
- Montefiore, Santa: Az ombufa árnyékában 1-2.
- Musso, Guillaume: ...és azután
- Musso, Guillaume: Ott leszel?
- Musso, Guillaume: Visszajövök érted
- North, Freya: Mindent anyánkról
- North, Freya: Szerelmi titkok
- North, Freya: Szerelmi titkok
- Picoult, Jodi: A nővérem húga
- Picoult, Jodi: Házirend
- Picoult, Jodi: Szívtől szívig
- Picoult, Jodi: Tizenkilenc perc
- Picoult, Jodi: Törékeny
- Pilcher, Robin: Újrakezdés
- Pilcher, Rosamunde: Kagylókeresők
- Pilcher, Rosamunde: Más szemmel
- Pilcher, Rosamunde: Téli napforduló
- Sparks, Nicholas: A leghosszabb út
- Sparks, Nicholas: Az utolsó dal
- Sparks, Nicholas: Eltékozolt évek
- Sparks, Nicholas: Mindig van holnap
- Sparks, Nicholas: Válaszúton
- Sparks, Nicholas: Éjjel a parton
- Szabó Magda: Az ajtó
- Vass Virág: Vulévu
- Wass Albert: Elvész a nyom





4 megjegyzés:
Kitartást nektek. Szorítok a partvonalról. Nekünk tavaly sikerült (éljen Kdr), remélem ti is révbe értek, mert biztos sikerül. MasikJanka anyukaja
Köszönöm. Ez igazán sokat jelent(het)... MásikJankának ezer puszi, veletek együtt örülök, hogy sikerült:-)
Ki nem félne EniM?
ölelés - eM
írokírokírok mailt. miden nap eszemben van, csak annyi mondanivalóm van
zsófi
Megjegyzés küldése