Még egy hét

Volt, aki kérdezte, hova tűntem... innen. Valljuk be, nem kizárólag virtuálisan élem az életemet, bár tény, hogy vannak 'kizárólag net segítségével fenntartható' kapcsolataim is. Természetesen zajlik az élet, annak minden nyűgjével. Viszont nem ide tartozik. Ja, az, hogy mobilszolgáltatót cseréltem, és alig egy hét leforgása alatt napokig tartó levelezésbe bonyolódtam az ügyfélszolgálattal. Megváltozott a hajszínem... Mégha éppoly fontos dolog is, nem tartozik ide, hogy valaki nagyon fontosat elvesztettem. Korán, fiatalon, hirtelen - és neki tényleg nem ezt kellett volna osztani. Hitvány egy nőszemély vagyok: önző módon a találkozás lehetősége hiányzik belőle a legjobban. És fáj. Ekkor sem ez a felület alkalmas tehát, hogy a gondolataimat megosszam.

Gyerekekkel valami elképesztő módon megváltozott az életünk, a napirendünk, mióta 'vidéken' élünk. A levegőzés, futkározás, egyáltalán KINT-LÉT szerves része a hétköznapoknak. El sem tudom képzelni, hogy lehetett ezt anno napi félórába belesűríteni. Az akkor kötelező jellegű levegőztetés volt és nyűg, ma kikapcsol mindannyiunkat, nem mellesleg páratlan tanulási lehetőség mindkét porontynak. Azaz háromnak. Van a szomszédban egy 16hónapos kicsilány. Igazán kedveljük a babát is, anyukája is fontos része lett az itteni létünknek.

Együtt járunk pl szerdánként a közeli játéktárba, amolyan baba-gyerek-foglalkoztató-játszóházas dolog ez. Benedek fejlődik szépen, beszél egyre többet, élvezi a társaságot. Én örülök, hogy szakemberek foglalkoznak vele, élvezem, ahogy Janka szocializálódik, rettentő ügyes. Eltávolodás már megy neki, azért az elszakadástól igen-igen messze vagyunk. A héten egyébként beíratjuk Dibdét oviba, sokan mondják: ez a legjobb ovi a városban. Végre valami jó hír!

Minden közös szabadidőnk kerttervezéssel - és kivitelezéssel telik. Benedek -mint minden egyéb területen is- benne akar lenni nyakig, jön-megy, cipel, kapirgál, gereblyéz, elsimít, szemetet hord. Sokáig maradhatna ilyen. Janka nőcis módra ellenőriz, rombol, beleszól, és szétpakol.

Egyébként; egy hét múlva ilyenkor már toljuk a műtét előtti vizsgálatokat. Labor, ekg, miegymás. Vagyis egy hét múlva derül ki hivatalosan, hogy műthető-e másnap a kicsilány. (Nagy drukk ez, mert a nagyobbiknak épp az orra folyik időszaka van, ki kell bekkelnünk még egy hetet tünetmentesen...) Benedek 2-3 éjszakára megy a hugicámhoz megőrzésre. Életében először lesz tőlünk valósan távol, több napra. Félig-meddig kényszer szülte megoldás. Aztán amint lehet vagy akar, jön haza, mert önző módon NEKEM szükségem van a jelenlétére, bármily idétlenül hangzik is. Bátorság van, az erő velünk, reményre nagy szükségem és a támogató jelenlétre, vagyis inkább lelki támaszra. Van belőle, tudom. Hogy a fenébe ne lenne zabszem a hátsómban? Mostanra eljutottam arra a pontra, amikor napi többször felsejlik előttem a közeljövő, mindenféle változatban, és hülye az, aki azt hiszi, kikerülhető ilyenkor a legrosszabb feltételezése. Kemény érzések ezek, küzdök is kegyetlenül, ám attól még ez van.

(A képeket hálásan köszönöm Nikiék barátainak. Remélem, nincs neheztelés érte:-)