Ezt a két szót válaszul kaptam Benedektől, anyák napján. Épp elmélázva simogattam a fejét elalvás előtt - hangosan gondolkodva: mihez kezdenék én nélküled, kisfiam? Meglepett először a válasz. Azóta napok teltek el, és ez kisebbfajta játék lett köztünk, mindennapos.
A programunk nagyjából változatlan, azaz annyit vagyunk levegőn, amennyit csak tudunk. Nem ritkán leszek emiatt frusztrált, gyakorlatilag semmit nem tudok befejezni, gondolok itt ilyen béna dolgokra, mint háztartás. Kutyafuttában 1-2 óra főzés és épp aktuális piszokvakarás, majd ki. Délutáni alvás után ugyanez. Továbbra is járunk szerdánként a családi játék foglalkozásokra, röviden legyen akkor játszóház. A gyerekek reggel-délben-este lelkesen dalolásznak, játszanak és mutogatnak, mondókáznak. Janka mindig is fogékonyabb és érdeklődőbb, ha ilyenféle csoportos tevékenységekről van szó, de úgy vesszük észre mindannyian, hogy Benedek is egyre könnyebben bevonható. Olykor már szóba is áll az instruktorainkkal.
Ahhoz, hogy ezek remek dolognak számítsanak, ismerni kellene őt. Elképzelhetetlen módon féltem a fiamat azoktól a változásoktól, amelyek szükségszerűen be fognak következni. Együtt jár az ovival. Nyomasztóan befelé fordul, de nem zárkózik el a külvilágtól teljes egészében. Egyszerűen csak nem érdekli, mit várnak tőle; nem köszön vissza, nem válaszol, mégcsak a száját sem húzza el. Kevés kivételtől eltekintve tulajdonképpen senkit nem enged be a kis világába. Aki viszont besétálhatott a kapun, az örök barát, azzal mindent megoszt, annak teljesen kivirágzik és megnyílik: biztonságban van. Azt akarom ezzel mondani, hogy természetesen a szokásos köldökzsinór-probléma mellett tényleg nem csak a burokrepesztés miatt szükségszerűen bekövetkező félelem mozgat bennem valamit. Érte tényleg aggódom. Aggódom, hogy az óvónénik egyáltalán AKARNAK-E közelférkőzni hozzá, avagy épp eltávolodnak tőle, és meg sem kísérlik, hogy belelássanak a lelkébe. Nehéz ez 30 másik gyerek mellett, tény. De a gyereknek is kell, hogy szembesüljön mindezzel. Remélem, ő győzni fog.
Mostanában olyannyira biztonságosnak érezheti a körülötte zajló világot, hogy egész egyszerűen önállóan mozgatja és tologatja egyre távolabb a határokat. Mondhatnám, hogy fegyelmezetlenebb, türelmetlenebb, erőszakosabb sok tekintetben. Örülök ennek, egyúttal persze a dolog hétköznapi szintjén dühít is... De csak-csak tisztulnak a dolgok, és a végén teljes lesz az egész.
Mert érte a világ végére is elmennék. (A játékunkat ezzel zárom le minden elalvás előtt.)
2 megjegyzés:
Nem, ez már megjegyzésbe nem fér bele,valamelyik reggel írok e-mailt.
puszi M.
Sőt, a legjobb lenne találkozni,akkor is ha gyermekeink hang- és pörgésföggönyén át alig tudunk szót váltani majd. Csak úgy érezni egymást, aztán hullafáradtan hazaindulni...:)
Megjegyzés küldése