Amikor még a hányiknak is értelme van, és MINDENNEK

Ismét tombolnak az enterovírusok... az oviban. Tavaly volt egy durva roham, amikor is Benéék nyolcan maradtak talpon, amennyire emlékszem, (egy) óvónénivel együtt nyolcan. Jön a hasfájás, hányás, a többiről nem is beszélve. Nos, én talán szerencsés vagyok, mert ilyesmik tünetmentesen szaladnak el mellettem. Legalábbis, nem számít tünetnek a napokig-zöldülő-fejjel-mászkálás. Éjjel-nappal. Bárhol vagy, azt lesed, hol a legközelebbi mosdó, vagy csak egy fa, ahova szükség esetén ki lehet dobni :-P

Idén Janku beleesett. Bármily röhejes, barátanyuktól kellett segítséget kérnem némi infó formájában, mi számít soknak, kevésnek, elégnek. Ezen infók alapján Janka teljesítménye ipari méreteket öltött 4 nappal ezelőtt. Egy teljes szombat éjszaka. Isteni ám ezzel indítani, aztán óránként-kétóránként ugrani, lavórba belerúgva ágyat megközelíteni, gyereket kirángatni, menteni a menthetőt, a (-z arany) haját fogni. (Ja, el ne felejtsük, én akkor még küzdöttem a zöld fejemmel.) Édespofa volt. Ha lehet ilyet mondani, édes volt. Fantasztikus, ahogy hozzáállt. Nem volt kétségbeesés, sírás vagy hiszti. Szólt, mentem, fogtam. Összecsavartam, kivittem, beáztattam, lemostam, kimostam. Félálomban bóbiskoltam, vártam a következőt. Másnapra remek program volt mindezt eltüntetni. Viszont cicalány egész jól lett, lelkesen kólázott, benne maradt a rizs és a párolt répa. Délben pedig közölte, 'anya, sajnos, nincs több hány... befejeztem' :-D Két nappal később jelenés a nephrológián. Jól van. Nemigazán. Rosszak az eredmények. Gyógyszer még mindig ne. Egy nappal később hangja sincs, bár ezt igazán élvezte, szándékosan énekelt. Kegyetlen volt részéről. Ez meg a gégéje:-) :-) :-)

Benedek köhögése marad, változatlan. Nem is érdekes, mert annyira nagyokat alkot ez a gyerek, és annyira benésen áll hozzá az egész környezetéhez, hogy azokat felesleges magyarázni. Én csak bólintok és bólogatok, amikor megbeszéljük az 'eredményeit'. De utálom ezt!!! Utálom az elvárt szinteket. Ez a gyerek még sokszor szemben fog állni az elvárásokkal. Nem fogja hozni a kívánt szintet. Ott nem. Másrészt túlteljesít. Az én elvárásaimon túl sokat tesz. Értem is. Harmadrészt, és ez engem igazán boldogít, láthatom őt tiszta szívvel rajongani, szeretni. Erre csak ők képesek. Mi csak törekszünk minderre. Vágyunk erre.

Nálam helyzet annyi, hogy a lábam már-már folyamatos zsibbadása kezd megszűnni. Semmi más, mint egy újabb gyógyszer kellett. Napi újabb két kapszula, mindössze. Kisebb vagyon ez minden egyes hónapban. Én már azt sem tudom, honnan vegyek el... De akkor sem értem, eddig miért nem mondta senki :-S Kínlódtam, néha már állni alig bírtam. Újabb időpontom márciusi. (Kavarodás is volt mindebből, kiderült, hogy mehettem volna két hónappal ezelőtt is, soronkívül. Megköszöntem, és elmondtam, hogy jártam itt, akkor kaptam a decemberi időpontot. Szevasz.) Viszont, trombofília-vizsgálat folyamatban, még 5 hét, és eredmény is lesz. Abból kiderül, genetikai alapja volt-e az augusztusi történetnek. De sok minden történt akkor! Minden értelmet nyer(t) szép lassan.

Tegnap. Hugommal. Tökéletes nap volt. Igaz, orvoslátogatás volt a téma. Akkoris. Sok, apró, tökéletes kép, ezekből állt össze a nap. A legrosszabb hírek is valamiképp örömöt okoztak. A legcsúnyább szavaknak is helye volt. Szavaknak, gondolatoknak. Rég elhallgatott, őszinte mondatok. Hatalmas kacajok, paplan alatt, fuldokolva a röhögéstől, hajnali kettőkor. Trikszike, tökéletes nap volt!

Mint a tegnapelőtt. Amikor kaptam valamit. Valakitől. Kezdettől sokat jelent, múltat és jelent. Nem lesz szebb ajándékom. Nem is volt még. Őrzöm. Karácsony ide vagy oda.

Dobáljanak meg, rugdossanak belém - nekem ez most igazán nem hiányzik. Sose. De most végképp végem, hacsak eszembe jut. Nem akarok karácsonyt. Csak gyertyát. Teát. Kanapét.