Ma délben Jankaszáva harisnyanadrágban (igen, cipő nélkül), sapka nélkül, visítva hagyta el az óvodát. Igen, odakint egyébként 5 fok van :-D Már egy ideje beszélgetek a lánykával, hogy mehet tovább, és mi, valamint hogy nem mehet tovább... :-P Ugyanis négyévesen tud szépen egyedül öltözni, bugyi, harisnyanadrág, bármit felvesz önállóan. Pláne ha az outfit úgy néz ki a végére, hogy vehet fel napszemüveget, esetleg még fürdőköpenyt és gumicsizmát is. Négyéves, szokott így flangálni. Örömömre szolgál, hogy azt elfogadta már, utcára azért így nem :-)
Szóval ma lett volna az a nap az oviban, hogy én rém türelemmel megvárom, amíg ő leveszi a benti cipőjét, szoknyát nadrágra cseréli, felveszi a bakancsot, kabátot. Anyja vagyok, persze, hogy a sapka-sálban segítettem volna. Ám ez a nő mint valami hercegnő, és hát én ezen egy cseppet sem csodálkozom, megmakacsolta magát. Ült egy helyben duzzogva, miközben én csak mantráztam és ismételgettem neki: vedd fel a cipődet. Nem vette. Duzzogott. Karba tett kézzel. Eközben Benedek persze egyedül átöltözik az ovi túlfelén. (Teljes menetfelszerelést cserél, cipőt köt, sapkát húz a fejébe, sálat köt, zipzárat húz...) Majd akkurátusan bepakolja a motyóját a hátizsákjába, és hátraslattyog a törpék öltözőjéhez. Jankaszáva ül rendületlenül, szája már görbül, a földet tapossa váltott lábbal. Összeszűkült szemeket mereszt rám. Majd sírva fakad, toporzékol, kapaszkodik belém. Én nem szólok hozzá, csak törött lemezként ismétlem: vedd fel légy szíves a cipődet. Bene eközben kimegy az ovi elé, egyedül, mert melege van. Perszepersze, tudom, hogy a fiam 6 éves, és szeptemberben suliba is megy. Janka pedig 4... viszont tisztában vagyok azzal, mire képes. TUD egyedül csodaszépen és ügyesen öltözni. Nem várok el tőlük soha semmi mást, mint amire egyébként is képesek. Erre vigyázok.
Aztán jött Jankaszáva óvónénije is. Szólt, hogy lerakta az ágyat a nőcinek. Azaz maradhat. Nem kell hazajönnie. Toporzékolás erre hogy maradt volna abba?! :-D Folytattuk. Ketten álltunk felette. Nem akarok kegyetlennek tűnni. Ugyanakkor hiszem, vagyis tudom, hogy sokkal többre vagyok én magam is képes, ha következetes vagyok, mintha türelmemet elvesztve nekiállok hepciáskodni a gyerek felett, jelenetet rendezni (a többi szülőnek, persze, láthatóan a gyereknek címezve - látok ilyet). Tehát fogtuk együtt, és húztuk. Végig az ovin. Még az ajtóban kapott egy utolsó esélyt, hogy beledugja a lábát a bakancsba. Nem? Ölbe vettem, és vittem. Kocsiba be, ülésbe beköt, indulunk. Hozzá sem szóltam.
Azért azokat a tekinteteket sem felejtem el. Egyik-másik... :-D Egyrészt persze a lányomnak címezve. Bizony. ő is képes erre. Anyja meg? Ja, ilyen is van. Zsaroljam babával? Csokival? Óbégassak neki? Hisztizzek? Áááááááá. Kemény vagyok. És százszor inkább ilyen, mint a fejéhez vágjam, mi mindent teszek meg érte. Mert azt úgyis tudom. Minek mondjam?
2 megjegyzés:
Tok jo, hogy ilyen nyugodt, kovetkezetes tudsz maradni mindig. Enyemek a legvegso pontig tudjak fesziteni a hurt. En probalok turelemes es kovetkezetes lenni,de az estek 10%-ban nem sikerul. Egyszer-egyszer el is jart a kezem, bar szegyellem, de nem hagyott bennuk nyomot. Az egeszben engem az bosszant - az az a duzzogas/hiszti temaban-, hogy szerintem elvezik.
Helloooooooooo :-)
Nem, nem mindig. Az esetek nagy részében nem tudok nyugodt és következetes maradni. Viszont, valahogy segítségemre volt a 'közönség'. Az, hogy tudom, 'elfogadható' vagy 'elvárható' az lett volna, ha nekiállok vitázni a gyerekkel, hisztériás rohamot kapok vele együtt. Az trendi lett volna. Ehelyett: ez volt. Szinte élveztem azokat a döbbenettel teli, már-már megvető ábrázatokat. Milyen anya az ilyen! Ilyen. És egész délután nyugodt voltam. Míg, ha hozom a többnyire önmagamat, most biztos cefetül érezném magamat. Gyakorolnom kell. Ebben a pillanatban is az előszobában dübög a csaj, nem akarja levenni a cipőjét. Mondtam, én ráérek ;-)
Megjegyzés küldése