 |
| nyuszira várva |
A leglassúbbak azok a percek, órák és napok, amelyeket reménytelen várakozással töltünk.
Várakozással, amelynek nem láthatjuk a végét.
Várakozva a saját lépésünkre.
Ilyenkor torpanunk meg. Toporgunk egy helyben. Órára nézünk, vagy a telefonunkra, ellenőrizve, hiányzunk-e még valakinek. Miközben a kérdés nem az, kinek hiányzunk, hanem nekünk mi hiányzik... Ilyenkor van az, hogy keressük máshol a hiányunkat, pedig nekünk van nagyon szükségünk... egy lépésre. A megfelelő irányba.
Benne vagyunk egy rossz pillanatban, és úgy érezzük, ott is ragadunk örökre. Fáj valami. Rohadtul. Annyira, hogy azt hiszed, a következő percben megöl, de mégsem teszi. Csak elhiteti veled, megmutatja, hogy ha bitang nehéz, azon is túlleszel. Magadra hagy kicsit vergődni, hogy felállj. Ha egyszer is képes voltál a földről egymagad felállni, tudni fogod, hogy újra és újra képes leszel rá. Az életed tanít rá. Nem bölcsesség ez, nincs ebben semmi elvont.
Várjuk mindig, hogy jobb legyen. Majd egyszercsak, nem egyik pillanatról a másikra, nem is villámcsapásszerűen, éppen csak az eseményekkel sodródva, hagyva, hogy közben az életünk vigyen előre, szóval rá kell jönnünk arra is, hogy a legjobb dolgokat hiába várjuk. Hiába kérjük. Nem fogja senki a lábunk elé hajítani. Azok eljönnek... érted. Még az sem biztos, hogy észreveszed őket, hisz legtöbbször ezek nem kézzelfogható javak, hanem egy-egy érzés. Egy pillantás. Egy tekintet. Egy mosoly. Egy ölelés. Egy szó. A lényeg, hogy épp időben. A lényeg, hogy biztosan tudd és érezd, ez érted van.
És a döntés. Amiről biztosan tudod, meg kell hoznod. Eleinte persze tele vagy kétségekkel, mert tartasz mindattól, amit ez okozni képes. Később meglátod, hogy a döntés csupán választás. Maradsz vagy lépsz. Toporogni a legrosszabb. Mert el kell indulnod valamelyik irányba. Maradsz? Maradhatsz. Az is döntés. Tudni fogod, mire számíthatsz. Vagy lépsz, ismeretlen területre, másokat magaddal rántva, nem tudván biztosan, mi lesz. Egyben vagy biztos. Bármilyen nehéz lesz, a rosszabbik része már mögötted van :-)
Nehéz. Dönteni mindig nehéz. Az út, amire léptem, ingoványos. De fogják a kezemet.
...és minden napra van mosolyom. Ilyen vagy olyan, de van :-)
 |
| :-) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése