Visszatértem önmagamhoz. A rengeteg tépelődésben, agyalásban visszatalál az ember... és elkezd meggondolatlan, ámde annál nevetségesebb lépéseket tenni. Figyelemelterelés. Áááááá, elegem volt magamból, a körülöttem levő világból, leginkább egy-két emberből, akinek egyáltalán nem kellett volna itt lennie, de itt voltak, levegőtlenség volt, én megfulladtam. Elindultam hülyeséget csinálni. Izgalmasabbat is el tudtam volna képzelni, mint egy drogériát (szó szerint értendő), de erre van most lehetőség két gyerek, szoptatás, napi rutin mellett. Szóval mit tesz egy kétgyerekes anyuka? Ahelyett, hogy randit beszélne meg a fodrászával (vagy valaki mással), vesz egy hajszínezőt. Természetesen, hogy nagy bajt ne okozzon, csak az élvezet legyen meg, a természetes hajszínhez közel álló árnyalatot... Ühüm. Vettem egy csokibarnát. Felkentem. Látott valaki piros csokit? Ja, pirosmogyorós, szeretem. De belül az is BARNA, nem VÖRÖS. Ergó ez csakis valami chilis csoki lehet. Evvan. Ismét agyalok, ezúttal azon, mit is húzzak a fejemre. Csütörtökön talizom a fodrásszal, aki megment. Miért nem hamarabb beszéltünk meg talit? Előtte pl? Csakis az én ökörségem. Mindeközben, tudjátok, mi a legjobb az egészben? Hogy legalább így pár napig nem Jankán, nem a pisijén és nem is a veséjén agyalok, hanem a hajamon. Figyelemelterelés. Csodás.
Íme egy kép a múltból. Amikor még sárgásnak vélt szőke voltam. Most már tetszik.
A (múlt) hét híre, Janku első pisilaborja tökéletesen negatív!!! Nekem ez óriási.
