Hugom, neked

Zsófia Erzsébet, november 30; este fél kilenc... 3250g és 51cm. Isten hozott!

...és Isten hozott a Mamik világában, drága Hugicám! Valamikor nekem is mondták..., most én neked...
Egyáltalán nem tudok mással előhozakodni, mint olyasmikkel, amelyek többnyire szirupos közhelyként hangzanak, de ha belegondolsz, másból sem állunk, csak közhely-hegyekből.
Nem mondom, hogy most kell életed legnagyobb és legtökéletesebb pillanatait átélni. Esetleg hónapok, évek távlatából (talán) letisztul mindaz, amit most érzel. Tudom, hogy sírdogálsz sokat. El merjem mondani, hogy én annak idején haza sem akartam menni a kórházból? Nem tudtam, mihez fogok kezdeni Benedek nevű gyermekemmel, tényleg nem tudtam. (Nagyon jól jött első, és egyben megismételhetetlen védőnénink tanácsa, miszerint nem is kell tenni semmit. Ha nem megy a fürdetés vagy az öltöztetés, szóval mindaz, amiről úgy gondoljuk, hogy kellene - akkor elég, ha bebugyoláljuk egy takaróba egy szál pelusban, akkor megfázni nem fog. És igen, valóban, Benci körmeit hónapokig ő vágta...) Először csak egy órát akartam kibírni és túlélni egyedül, amíg István elszalad valamiért a boltba (naponta 3x kellett mindig azonnal valami). Majd eljött az első nap egyedül, rémes volt. Gondoltam, ha egy hetet kibírok, nyert ügyem van. Aztán még egyet... Most pedig itt van lassan 3 évesen. Upsz, néha azt sem tudom, mikor nőtt meg. Ott voltam?! Biztos, hogy nem mulasztottam el semmi fontosat? Mindenre emlékszem, amire kellene? Fogalmam sincs, mikor jött ki az első foga, hány nap telt el kakilás nélkül, mi volt az első szava (mondjuk ez a könnyebbik része), vagy hogy melyik nap állt fel a két lábára, és pontosan mikorra is tehető, hogy elindult. Nem írtam babanaplót, nem agyaltam szét magam a hozzátápláláson, de TUDOM, milyen, amikor átölel, TUDOM, milyen, amikor elmerengek azon, hova zárkózzak be egy órára, hogy ne halljam-ne lássam... és TUDOM, hogy ott vagyunk neki, amikor ő szükségét érzi. Igyekszem nem-cserbenhagyni. Hogy sikerül-e, majd megkérdezzük tőle évek múlva.
Tegnap a dél-afrikai barátnőm azt írta, hogy rettenetesen tart attól, hogy összeroppan majd, amikor világra hozza a második bébijét. Mert még most is bizonytalan mindenben, mi lesz akkor. Én is azt hittem. Eközben Benedek és Jankaszáva lemeccselik egymás között, megoldják egymás között. Ja, Jankunak sincs babanaplója. Van vagy 5 vagy 6 foga. Ugrándozik a járókában, tegnap óta szereti Király Viktort is (mert kénytelen), és úgy általában teleszájjal vigyorog, beleröhög akárki képébe. Én persze olykor a plafonon ugrálok velük vagy helyettük, de így teljes az életem. Minden apró részletükkel, minden apró részletével.
Nem fogsz most már együltő helyedben végignézni egy filmet, és wellness-programmá válik a hajmosás. Ha utcai ruhát vehetsz fel, az felér egy operabáli készülődéssel. De tudom, hogy mindent-mindent-mindent feladtál volna ezért, és fel is adtad. Mások gondolatait adom tovább, amikor azt mondom, hogy minden tudás megvan már most benned ahhoz, hogy (jól) csináld a dolgokat. Anya is született tegnap, nemcsak egy leányzó. Adj időt magadnak és magatoknak. Szülőkké lettetek, mostantól jogotok és kötelességetek is hibázni, ezt ne felejtsd el. (Azért a jóisten áldja meg Tanya Byront és Gina Fordot:-)))
Most már minden rendben lesz, meglátod...

Ez most hugom, neked:
http://www.youtube.com/watch?v=cxz6Zkl85GA