...Benedekről, hogy számomra érthetetlen, és nem 3-éveshez-mért érzelmi intelligenciával rendelkezik. Azt, hogy ledöbbenek azelőtt a gondoskodás előtt, amit képes nyújtani; óvja és védi a kisebbeket. Mielőtt még azt kezdeném fejtegetni, hogy egy angyal, nos... nem. Számos alkalommal rá kell szólni (khm...kiabálni) ugyanis, hogy édesfiam, anyád is lapáttal veri a fejedet?! Nem? Akkor légyszi te se próbálgasd a hugodon... Úgy egyébként... Szó nélkül megy fürdeni, mert tudja, hogy az azt jelenti, apa nemsoká' haza. Órákon keresztül rendezgeti a matchboxait szobába zárkózva, hogy Anku ne férjen hozzá. Először gondoltam, teljesen normális 3 évesként működik (önző kisördög:-), mire egy alkalommal rákérdeztem, ugyan, mért nem engedi a kiscsajt is játszani...válaszként elmagyarázta, hogy a kocsik kicsik, és az nem jó, Anku lenyelheti a kerekét és egyebeket. Szóval sorba állítja őket szín szerint (lila és kék a kedvence még mindig), megszámolja őket 3x. Tízig számol, igen. Az utakon messziről (oldalról, elölről, hátulról, akárhogy) megismeri az Opeleket (lényegtelen, hogy F vagy G Astra, avagy 15 éves Corsa), felismeri a Fordokat. Ja, mellesleg elnavigál egyedül a youtube-ra, ahol rákeres a Cars-ra. No komment. Megköszön mindent, pláne, ha az a valami gumikocor (=gumicukor). Kérés nélkül kezet mos evés előtt, (közben:-) és után. Trixiék Monknak hívják. Ja, és őrzi Zsófiát is rendületlenül, ugyanúgy szemléli, mint annak idején Jankaszávát. Mondom, 3 éves. Akárhogy is működik. Az enyém, a miénk.
Pénteken, amint látta, hogy a kicsilányt öltöztetem, majd cipőt húzok, egyértelműen kijelentette, hogy anya-Anku el kokobácsi... Tehát miért is kellene elmagyaráznom ennek a 3 évesnek, mi történik körülötte, ha ő azt veszi, érti és értelmezi. Jankaszáva ismét hősiesen túl egy izotópvizsgálaton (DMSA). Csak azt mondom, hogy amitől tartottam, attól nem kellett volna. Tényleg különösebb rögök (és rönkök) nélkül ment a bejelentkezés (mostakkorhova?) - branül be - radiológiai klinikára át és várakozás - izotóp be - branül ki - 3 óra várakozás. Mert ettől tartottam. Meg attól, hogy pisilnem kell. De még az is sikerült (2x), viszont nem tartozik ide, hogyan:-DDD Na most, ezek után már fel sem vettem, amikor asszisztencia zúgolódva megjegyezte, nyugtassam meg valahogy a vákuumágyba szorított és ordító egyévesemet. Aki felett csak álltam. Engedtessék már meg, bocs. Úgyhogy ordított. Kitartóan. Aztán vége lett. Eredmény szűk egy hét múlva. Ami csak egy eredmény, úgyhogy senkinek nem kéne a körmét rágnia;-)
A legjobb, hogy utána még sikerült is visszatalálnunk önmagunkhoz. Csodás nap volt.
Jankaszáva, azon a napon
Annak a napnak a legjobb képe természetesen az emlékeimben él.
2 megjegyzés:
Csak egy sóhajtás - emo.
pusziM.
Az ilyen gyerekek számunkra kincsek, az intézmények meg majd megpróbálják beskatulyázni, és ha nem megy, majd nyaggatnak. De addig még sok idő van. :)
Megjegyzés küldése