Lezárva - piha!

Ma megkaptuk az újabb zárót. Majdnem nem, hisz a tegnapi pisiminta kevés lett (igen, amit két órán keresztül gyűjtöttem háromvarjúkaszál-t dalolászva milliószor, mert az beválik, mosógép tetején), így az eredmény nem volt biztos, vagyis tuti negatív. Pedig már majdnem kiszedték a branült a macskadékból, és hittük, hogy vége az intravénás ab-nek nap mint nap. Várunk még... hátha kell még... gyors döntés; újabb pisiminta - most! (Vazzameg, a 3évesem jutott eszembe kapásból, akire mamapapa vigyáztak, de kitudjameddig?!) Erre jön Jankaszáva, az én Jankaszávám, és belepisil 5 perc várakozás (hja, ordítás) után egy kémcsőbe. Én kishíján sírva fakadtam (ilyenen!), Krisztadoktornéni pedig legalább akkora szemeket meresztett, mint én, persze szintén örömében. Ami jó. Merthogy szombaton együtt kínlódtuk végig a pisire várakozást zacskóval. (Nem mesélem el, hogy néz ki a cica bőre azóta is, jajjj!) Nagyon remek és összehangolt munka vette kezdetét, ez az elmúlt napok rémségeit is feledtette valamelyest. Kémcsőpisi nővérke által laborba szaladt sürgősen. Szóval a lányka kapott egy ágyikót arra az esetre, ha aludna, merthogy közel állt. De a fejét már nem tehette le. Döntés: mehetünk! Labor teljességgel elfogadható eredményt dobott. Branül ki, doktornénivel szavak cserélése és köszönöm és viszlát és folytköv és majd. Hozzájuk megyünk vissza 5 hét múlva, addig is, másik ab-t kaptunk, elvileg a büdösbacit ez képes hókonnyomni. És egy rövid PS: Mdr-t kinőttük. Vagy túl-/:-S

Szóval végre itthon. Tanulhatunk egy kis beleegyezést. (Én arra kértem Benedeket, tanítsa kishugát igent mondani, ez lett belőle...)