...és be sem fogja:-)

Benedek mostanában ébredéstől elalvásig dumál. Na nem amolyan édes-3-éves módjára, akinek írni kellene az aranyköpéseit, de nekünk ez is előrelépés, és valljuk be, hol tartott ő ezekhez képest egy évvel ezelőtt? Tehát beszélget: dünnyög, fegyelmez (-i Jankaszávát), morog, KÉRDEZ. Ugye... Kedvence természetesen anya ez mi? És a legjobb, hogy percekkel később ugyanarra mutatva apa ez mi? Úgyhogy mostanában úgy autózunk, hogy minden egyes útjelző/közlekedési/egyéb táblát és jelet el kell magyarázni. Visszakérdezek: mi mi? Hát az... piros kifli... (Jobbra kanyarodni tilos!)

Természetesen anya nem figyel 24 órán keresztül, és természetesen megpróbálom minden alkalommal lerázni magamról a gyermeket azzal, hogy majd később megbeszéljük vagy gondolkozz rajta, hátha eszedbe jut:-) Kedvenc válaszom mégiscsak az, hogy anya sem tudja... Legújabban rájött, hogy van nevem:-) Ez főként nyilvános helyeken a következőképp zajlik: anyaaa...(semmi reakció részemről, immunis vagyok)...anyuciii...(deédi, folytasd csak)... ENIKŐŐŐ! Jankaszávát ki ne felejtsük, ő pedig megpróbál ismételni. Továbbra is apa-apa-apa a kedvenc szava:-I

Éldegélünk tehát. Itt is meleg van, amikor nem szakad az eső. Itt is küzdünk az alvással, avagy nem-alvással, a szemfogakkal, az evéssel, és nem-evéssel. Evéssel is az a legnagyobb gond, hogy gyermekek nem azt szeretik, ami leginkább jó lenne az anyjuk szerint. Gumicukor ebédre, igaz? Mi abban a rossz?

Múlt héten a munkahelyemen jártunk, hja, hármasban. Ismét szembesültem azzal, hogy aki megismert gyermektelen (netán párnélküli) Eniként, annak olyan látvány lehetek két gyerekkel az oldalamon, mint egy zöld embernek a fehér. És nekem ez (most már) a természetes. A kétgyermekes anya-kép. Mégha ki-kiszállok is belőle pár órára, ez hozzámtartozik. Nemcsak mások szerint, de elsősorban önmagam szerint, a tükör szerint. Úgyhogy felszaladt a szemöldököm, amikor értetlen pillantások kereszttüzében találtam magunkat. Hát persze, hogy ők is jöttek, szögre nem akaszthatom őket, ha kilépek a lakásajtón. Hozzám tartoznak. És milyen jó, hogy ott vannak velem.

Így megyünk mindenhova. Olykor virágokat vásárolni (és virágföldet, meg balkonládát), máskor bankba vagy házat nézni.

Újratervezés egyébként sikert aratott, de még mindig lakást árulunk... áááá.

Egy esetben vagyok egyszálmagamban. Szombat délelőttönként, amikor lovazni megyek. Tudom, titkon talán már vágyom is, hogy családos program legyen, de egyelőre így van jól, és én így élvezem.