Lábadozunk

Múlt héten megvolt a hathetes kontroll. Vicces, nem igaz?! Ugyanakkor létezik, és a kicsilányt meg kellett mutatni Kdr-nak. Azaz a lánykám rajong, szemeket mereszt, pillákat rebegtet, én pedig türelmesen várok (gyakorlatilag semmit) a papírokra, amik szükségesek az uh-hoz. Továbbra is lehetetlenül furcsa a helyzet minden alkalommal, amikor a monitort bámulom. Nem reménykedve, inkább csak várakozva. És most hihetetlen, de olyasmit láttak, amit eddig soha: van két ép vesénk. Bár az uh korántsem tévedhetetlen, nem hibátlan, pláne nem ad tökéletes képet, de legalább nem láttak semmi rosszaságot. Nem tágak a vesemedencék, és sehol egy kanyargós húgyvezeték... Janka Száva veséi túlélik az eddigieket, nagyon úgy fest. Persze még sok a kérdés, persze még lebeg a VUR (reflux) miatt egy esetlegesen következő műtét (az már csak egynapos sebészet), persze a gyógyszerek maradnak. A nefrológushoz viszont elég egy fél év múlva visszamenni.

Addig is, küzdünk a mindennapi, hétköznapi, bárhol, bármikor, de rendszeresen jelentkező hisztikkel. Éktelen visítás Jankából, amiért kék az ég, és zöld a fű. Édes kiscsibe.

Érdekesen alakult az elmúlt időszak. Papimat is meg kellett műteni. Húsvét előtti csütörtökön nézte meg idegsebész, kedden már műtötték a kiszakadt porckorongsérvét. Papi tehát gerincműtétből lábadozik, Janku a veséit élesztgeti.

(Azért becsúszott két nap hőemelkedéses roham. Pisilabor, negatív. Azaz csak majdnem, de úgy tűnik, rosszabb nem lett, úgyhogy egyelőre ennyi.)

A füvünk már növöget. A virágaink fele legalább életképes, egyéb ház körüli projektek haladnak. Lassan minden kezd megvalósulni. Olyan jó. Halljátok?

Csók.