Benedek gondoskodik; óv, figyel, vigyáz és szeret. Nem újdonság, soha nem kellett rászólni, hogy szeresd a kistestvéredet, mert a testvéred! Hányok is az efféle erőltetett érzelemkicsikarásoktól... Tudja és félti. Érzi a kishugát. Gyakran mondogatom, hogy 'lerendezik egymás között'. Jankaszáva éktelen visításban tör ki, ha bármit, amit ő korábban megkaparintott, kiszedünk a kezéből (igen, mert késvillaolló, na meg szemránckrém, mosogatótabletta és nurofenes doboz, valljuk be: gyerek kezébe nem való). Benedek is nevelgeti és terelgeti a kiscsajt, odacsap, ha sértve érzi magát, szerepet játszik. Vagy rendelkezik, hogy zárjuk be Ankut a karámba (mint valami kisbirkát, hja). Reggel egymást keresik, ha különböző helyiségekben ébredtek fel (még mindig nem zárom egyiket sem a kamrába!). Száva kiskutyaként követi Dibdét még a wc-be is. Egyébiránt mind a kettő anyátlan és csak ténfereg a lakásban a másik nélkül. Benedek (hurrá-nagy-hó-örülhet-a-gyerek) 20 perc szánkózás után közölte, hogy haza... Anku. Ha Jankaszáva gurul be, kislányos hévvel csapkod, tépkedi bátyja (és a saját) haját, mégis szerelem van...
Korábban hiába is igyekeztünk ráerőltetni kedvenceket; meggyőztem magamat, hogy éngyerekem rajong a zsiráfokért (le sem tojta), vettünk neki fűfavirágot. Mára, 3 éves korára pedig hozza magával a maciját, amit korábban nem nyomtunk a kezébe, ő viszont megtalálta. A kocsiban be kell kötni a macit is (ne röhögjetek, a neve FÁSI...), akinek kettőjük között a helye a hátsó ülésen.
Mindemellett az utolsó túró rudit nem eszi meg, hanem odaadja a hugának. Akinek elmondja a teljes (kötőjeles!) nevét, életkorát, csakúgy, mint a sajátját. Míg nem volt testvére, Benedek látszólag jól érezte magát egyedül, bár észrevehetően amolyan magányos harcos, csendes megfigyelő, háttérbe húzódó gyerek volt. Janka mellett anya lett, és apa lett, barát lett és gondoskodó: TESTVÉR.
TESTVÉREK.
9 megjegyzés:
Ezt a képet mondtam.
Az előző megjegyzést a szerző anyja távolította el, mert beléptem írni, kimentem, erre Zalán írt egy szösszenetet és el is küldte :-D.
Na szóval.
Nem hiszem, hogy túlzottan kellene terápiázni két gyerekkel, vagy bármikor is beleszólni az ő kapcsolatukba. Nálunk az volt az általános irányelv, hogy "szeretni nem kötelező, de bántani nem szabad". Felesleges irányelv volt, Lili a pótanyja Zalánnak, terelgeti, pátyolgatja, neveli, Zalán meg rajong érte.
Őszintén szólva semmi tudatos, szakmai alapú felkészítés, kompenzáláshegy nem volt nálunk a tesókérdésben, és úgy tűnik nem rontottuk el.
Edim, valahol ott van a lényeg, hogy 'hagytuk a dolgokat működni'. Te is tudod, számtalan hajtincsem kihullott, nemcsak móka és kacagás volt ez. Na meg valahol a kényszer is hozzásegített bennünket ahhoz, hogy a két gyerek egymás mellett éljen, egymás életének részeivé váljanak.
Biztos sokan nem értenek velem egyet, de sikítani támad kedvem a "megajándékozzák a gyereket egy testvérrel" kifejezéstől, meg attól, hogy pl. a nagytesó dönti el, hogy hogy fogják hívni a kicsit. A testvér ebben az értelemben nem ajándék a nagynak, nem játék, nem alárendelt semmilyen formában, hanem vele maximálisan egyenrangú.
Ennek a másik véglete ugye az éveken, vagy akár egy életen át tartó kompenzáció, hogy "bocs már, hogy tesód lett".
Há-há!
Ha nálunk Melinda döntötte volna el a kisebbik nevét, akkor Esztert most úgy hívnák, hogy "Naga-naga". :):)
Jankaszáva pedig kétségkívül Vilike lenne (vagy Elmo):-)))))))))))))
Nálunk Samu és Benci (ó, igen) volt versenyben Lilinél. :-)
Az Elmo meg tök jó név. Egy kutyának pl. ;-P
Megjegyzés küldése