A továbblépés gondolata viszonylag korán megfogalmazódott, és folyamatosan lépegettünk is előre, olykor kettőt hátra. Szóba jött több település, találtunk -egymást követően- 3 megfelelő lakhelyet nekünk és gyermekeinknek.
Végül kikötöttünk itt. Nem az eredeti elképzelés szerint tehát, de az eredeti, és azóta is változatlan terveknek megfelelően. Mik voltak ezek? Szerettük nagyon korábbi otthonunkat, hisz annyi minden kötött oda, ezek az emlékek élnek és maradnak - velünk. De közel másfél évvel ezelőtt döntöttünk: nem ott akarunk élni, maradni tehát értelmetlen. Megvizsgáltuk a lehetőségeinket. Nemcsak anyagiakat. Illetve főként nem. (Igazság része, hogy igazán nem kellett hozzá tetemes összeget felhalmozni.) Érintettem több postomban is, hogy a folyamat agyrém volt. Maga a lakáseladás ténye felér egy rosszul-hosszadalmasra sikeredett hullámvasúttal, de a lehető legjobban alakult. Mégis. Magyarországon élünk, csodák nincsenek, a bürokrácia útvesztői már-már a leküzdhetetlenségig meredekek és sötétek voltak. Volt idő, amikor már-már feladni készültünk. A lényeg, hogy minden az elképzeléseknek és terveknek megfelelően alakult. Mi van most? Külön szobája mindenkinek. Közel kétszer akkora nappali-étkező-konyha, mint eddig. KERT - benne szomszéd macskák, egyelőre, és hatalmas dagonya. Miről mondtunk le? Semmiről:-)
6 nappal ezelőtt tehát egy remek költöztető csapatnak, és család áldásos munkájának eredményeként átcuccoltunk. Előtte persze még be kellett rakosgatni mindent dobozokba. Kényszeres viselkedésem ebben is megmutatkozott: szigorú rendszer szerint, számozott dobozokban, excel-tábla kíséretében landoltak a motyók átmeneti helyükön. Míg én próbáltam a lomokkal (és gyerekekkel) küzdeni, addig a használható férfiemberek svéd bútorokkal legóztak, fúrtak, vakartak, kapartak.
Azt hittem egy-két napig, hogy ez reménytelen vállalkozás. Amit én egyszer beraktam a dobozokba, az kacatok társaságában gyermekek közreműködésével kikerült vagy átkonvertálódott. Nem meglepő, hisz játék közben is jobban érzi magát hello kitty a parkolóházban, mint a virágai között. Benedek nagyon élvezte, nem látta át a folyamat hosszát, jött volna minden nap. Jankaszáva volt a nehezebb eset. Szegényke, azt gondolta, örökre búcsút mondhat sárgahajú babájának, és a tükörfenekű rondaegerének... Nehezítette a lelki körülményeket, hogy költözés előtti utolsó két alkalommal lányka be sem akart jönni a házba, csakis haza akart menni.
Az otthon kezd új értelmet nyerni. Nagyon sok munka hátravan még, ami nekünk fontos, amiktől igazán a miénk lesz ez a ház, de alakítjuk. Mától hivatalosan is gyömrői lakosok vagyunk;-)
És akkor egy-két kép, még a felfordulás időszakából...
3 megjegyzés:
Nem semmi teljesítmény 2 gyerekkel átcuccolni. Örülök, hogy célba értetek! Puszi
Ezt a bejegyzést vártuk volna már nem is t'om mióta? :):):)
ölelés-eM
Ez a megjegyzés a blogról ment,bocsánat.
Megjegyzés küldése