Rewind...

Lélegezz.
Nem, persze, hogy nem úszta meg Anku ezúttal sem. Legutóbbi bejegyzésem után alig két órával kicsilány is hatalmas lázat produkált ismét. Szerencsére a másnapi doktornénis vizit egyértelműen igazolta a randa, aftás, vírusos torkot, volt bőven köhögés is - na de azért a rend kedvéért: akkor és azonnal labor ismét. (Szeretem a Bajcsy kórház laborját, mert nemcsak, hogy éjjel-nappali, mint a tesco, de a félóra náluk tényleg max 32 perc várakozás...) Doktornéni asszisztense sem hajította ki a nagy kínnal szerzett pisit a csapba ezúttal, úgyhogy robogtunk...

A gyógyuló, aznap már majdnem-oviba-menő Benével, lázas Jankuval. Egyedül, mert Férj Pécsett. (Mostanában ez gyakran lesz így, mármint hogy ő ott, mi itt. Kemény. Mert amellett, hogy az emberlánya tudomásul veszi, ez van, azért mégiscsak a **&@@*!!!) Laborban gyűlöletes a várakozás, gyártottam fejben az 'A', 'B' és 'C' terveket. Ha szar az eredmény, kórház. Előtte haza?! Összepakoljak?! Vagy irány gyorsan a klinika, aztán utána módosítunk a felálláson. SZERENCSÉRE SZUPERNEGATÍV laboreredményt kaptunk, így még egy visszaugrás doktornénihez, receptcsere, várakozás, és jöhettünk is haza. Ahol is Bene délutánra visszaesett, de két budilátogatás után már felkelni sem bírt. Soha nem láttam még ilyen állapotban. Soha. István késő este érkezett csak...

Nos, azóta eltelt cirka 5 nap, most mindenki jól. Janku köhög, Bene orrfolyik enyhén, de miezazeddigiekhez??? Szóval tegnaptól visszaállt a régi rendszer, illetve:-)))

Jankalány ma megkezdte a manó-maradót. A közösségi csapatépítést anya nélkül - heti egy délelőtt. Kedvenceimmel, akikre százszor rábízom a gyermekeimet. Itthon a 10 perc óráknak tűnt, nem bírtam, elmentem tankolni, zoknira vadászni, csak menjen máááááá' az idő. Délben indultam a csajosért. Andi azzal fogadott, hogy másfél órás zűr volt. Sírás, hüppögés, hiszti. Nemevés, nemivás, nempisilés. Már hívtak volna, amikor is az én csajom úgy döntött, hogy befejezi a sírást, nekiült az ebédnek, játszott, dalolt. Én már ezt láttam, amikor megérkeztem. Bár, amikor végighallgattam, min ment keresztül a csibe, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, ki és miről beszél, és egyáltalán miért, hisz nem hagytam én sehol a gyerekemet, itthon voltunk... vagy nem? De rossz volt!!!

Kertünk rendületlenül hisz abban, hogy még sehol a tél. Bárcsak:-)