Anamnézis

Gyakorlatilag mára bátran vállalhatom, hogy a blog pusztán a gyerekek aktuális egészségi állapotát hivatott nyilvántartani:-S

Benedekkel szombaton megjártuk a Heim Pál fülészet ügyeletét. Egy kicsit hanyatt estünk, amikor jelezték, hogy doktornő műtőben van még istentudjameddig, lehet, hogy órákat kell várnunk. Jött negyedóra múlva:-P Szóval igazolódott a két nappal korábban doktornénink által vélt középfülgyulladás. Szegény gyermekünk ezúttal nemcsak lázas volt, de valószínűleg tisztességes fájdalmai is lehettek. Ehhez képest nagyon tűrte. Naponta körülbelül egyszer mondta, hogy fáj a füle. Érdekes módon mindig eltérő időpontokban: 10.00, 16.00, 21.00... Ma viszem vissza a háziorvoshoz, mert elfogyott az antibiotikum, amit a kórházban írt fel neki, nevezzük nevén: drbenedek:-) Azt kell mondanom, hogy Benedek esetében a cefalosporin az első olyan hatóanyag, amitől nincsenek budiba rohangálós tünetei, legközelebb kifejezetten KÉRNI fogom. (Sokan persze nyígnak fórumokon -olvastam, hja-, hogy nem kapásból kellene a legszélesebb spektrumú ab-t nyomatni a gyerekbe, tenyészteni kéne a bacit blabla. Nem tudom, az ilyen anyu miért nézegetné a lázas gyerekét napokon keresztül abban a reményben, hogy célzott gyógyszert kaphat a kisfiakislánya, napokkal később! Ami, valljuk be, nagy valószínűséggel ugyanaz lesz, amit legelőször, ránézésre adtak volna.) Úgyhogy hajrá cefalosporin. Más kérdés, hogy első adagot én toltam Benedekbe, aki nagy lelkesen alig 5 másodperc elteltével visszadobta az egészet, legalább fél liter epres cappy, egy rakás sült krumpli, és az elmaradhatatlan répa társaságában. Úgyhogy a továbbiakban az 5ml beadása a következőképpen zajlott: fecskendőbe adag felszív, gyerekbe milliliterenként betol, aki persze minden csepp után megivott egy fél pohár teát:-))) De túl 5 napon...

Janka pedig tünetmentes, ha a hisztérikus kirohanásait nem számítjuk. Volt a lányka tegnapelőtt is manó-maradón. Ezúttal kétségbeesett sírást már akkor elkezdte, amikor lábam még ajtón belül volt. Katasztrofális hangulatban hagytuk ott, de egy órával később, amikor hívtam Zsuzsát, csend és béke honolt a háttérben. Csibe evett-ivott, féldióból katicát és teknőst gyártott, és boldogságos jókedv kíséretében fogadott. Persze, azzal nyitott, hogy anya, síttam:-(

Ovis képek fenomenálisak lettek, kétségkívül. Ezzel kapcsolatban nagy terveink vannak készülőben. Ja, és jómagam is nagy elhatározásokra szántam (volna) el magam... Ez volt az első, a legeslegelső EZAZ-élményem, mióta csak azon agyalok, hogyan maradhatnék elsősorban anya, azaz nő, aki itthon van többnyire, de azért dolgozik is, mindemellett természetesen nem 10 órát ülve, az otthonunktól egyórányi autóútra. Nos, kitaláltam, hogy gyógytornász leszek. Nem tudom, hogy az ötlet miért nem adta magát korábban, hiszen én magam is rengeteget köszönhetek ennek, mondhatni azt, hogy ugyanolyan minőségben élhetem az életemet, mint bárki más. Ehhez kell egy bsc-képzés, azaz az én időmben még úgy mondták: főiskola. Nagyon lelkes vagyok, nagyon vágyom rá, de van egy óriási probléma: az anyagiak. Egy félév 250-300ezer Ft körül mozog, amire nyilvánvalóan nem vagyunk képesek elkülöníteni. Államilag támogatott képzésre csak áhítozhatok, de abból már van egy. Bár fizettem annak idején tandíjat, az nem az államnak, nem a Szegedi Tudományegyetemnek ment, hanem a Média Menedzser Kft-nek. Ezen kesereghetek, AKKOR nem azok voltak a prioritások, mint MOST. Akkor nem azon agyaltam, hogy később mi lesz, amikor tényleg akarok még valamit tanulni. Keret egyelőre nincs, és nem is akarom, hogy legyen. Mert kell a téli gumi, kell a nagykabát a gyerekeknek, hisz egyelőre ott tartunk, bármit szeretnék magamnak, az csak úgy megy, hogy a gyerekek mondanak le valamiről. Mégha átvitt értelemben is:-S

Így valószínűleg létrehozok majd egy alapítványt, nyomorúságos sorsú, továbbtanulni szándékozó anyák számára:-))) Mert nekünk ez a lehetőség miért nem elég nyitott? Á, nem megyek bele, az már politika. És attól meg én hányok...

Ma rossmannba sétáltunk. Hurrááááá, anya!!!