USI_0511

Ragyogóan süt a nap... befelé az ablakon. Egy hatalmas fa (fogalmam sincs, milyen) nyújt némi árnyékot és vigaszt. Ennyit látok.
Másik irányba nézve egy 2,5 kilós babácska inkubátorban. Gyönyörűséges és nyugodt. Az ablak alá állnak egyébként a koraszülöttekkel érkező mentők - túl gyakran jönnek. Láttam azt a gyerekmentőt is, amelyhez bár közöm nincs, de büszke vagyok rá. A főnökeim (na jó, a munkahelyem) adományozta részben. Szóval ez a baba a szobatársunk. Édesanyja csak beugrott hozzá pár percre, hallottam..."csak". Van, aki ezen sutyorog, én csak figyeltem. Nem akarok erről túl hosszan írni, de láttam azt a nőt egész testében a gyerekéért remegni. Mondta, otthon neki is van egy kétévese. Nem azért nincs itt, én tudom, miért nincs itt... és páran talán rajtam kívül is értik.
Mellettem Jankaszáva. 6 órával ezelőtt hozták ki a műtőből. Elkísérhettem volna az ajtóig, nem akartam. Az utolsó kép róla két nagy kék szem, ahogy szopizza az ujját. Janka. Aztán vártunk. Életem legesleghosszabb másfél órája... Beszéltem össze-vissza, zenét hallgattunk (el nem mondom, mit, mert nem idevaló, nem helyénvaló, pláne az nem, mekkorákat nevettünk - egyébként a nevetés lételemünk itt). Másik abszurd helyzet amikor az altatóorvos kijött a műtét közepén - jaj! Mosolygott, úgy mondta, asszisztense vigyáz Jankára, minden nagyon jól megy. Nemsokára kijön Kdr, az a jó, ha ő a következő, aki kijön. Még 20 perc volt így. Jött-jött persze, mosolygott. Ok. Csúnya volt nagyon, de most már rendben van, és a kisnő egyébként szuper. Kdr meg egy zseni, de ezt nem én találtam ki, mondták. Amikor kijött a kicsilány, az anesztes dokibácsi tolta ugyanolyan bébitaxiban, mint amilyenben a pályafutását kezdte a Kútvölgyiben. Bizony. Szóval ez az altatóorvos (akinek egyébként egyezik a vércsoportja Jankáéval) eltolta előttünk. Megnézhettük, megsimogathattuk. Láthattuk, hogy rettenetesen sápadt, hangtalanul sírt. Mondta, most még nem mehetünk be hozzá. Eltelt így talán egy óra. Hallottuk kintről, nagyon sír, nagyon. "Összerakták", egy mamitárs kijött, mondta, ő látja, minden rendben, kap nyugtatót, épp mosdatják. Hamarosan megfoghattam a kislányom kezét. Aludt, szendergett sokat, én ültem telefonnal a kezemben (egyébként egyetlen egy emberrel tudtam csak beszélni). Kiszaladgáltam olykor a folyosóra, ott lehet csak enni-inni, osztályon nem. Persze, intenzív. Itt nincs látogatás. A kislányom kezét én foghatom, vagy az apja, külön-külön. Együtt nem. Vannak még hasonló pontok a házirendben. Mindet üdvözlöm, hálás vagyok érte. Mert persze jogaim, mint szülőnek lehetnének. Ugrálhatnék. De egy ilyen helyzetben kötelességem van. Hallgatni, tenni, lenni. Alázat és együttműködés. Ez Jankaszáva érdeke is, enyém is.
Kicsikirálylány teázhatott, szopi ide, szopi oda (mármint, hogy jajpedigcsakkizárólagosananyatej! - dehogy!), irtó hálás volt a házi "pickwickért". Jaja. Egyik nővérke bejött, elmondta, mennyire sajnálja, hogy mi már itt nem találkozunk. Kellene ide több ilyen anyuka, több ilyen ember. Hogy ez nem az önfényezés ideje? Persze. De kaptam, fogadtam. Kaptam a mai napon mást is, többet. Eltettem és vigyázok rá.
Nézem a lányomat, és csak a nagy kék szemeit látom. Ez az ő nagy napja. Nem veszem észre a testéből kilógó csövet, és nem érdekel, hogy infúziót kap, a monitor pedig folyamatosan sípol. Gyógyul.
Hazamegyek lassan, ez is a házirend része. Na, ilyen sem volt még, hogy füzetbe írjam a blogomat.
PS: A kép... a műtét utáni első órában készült. Így nézett ő.

5 centire az 5 centitől

Mi csak tervezhetünk. Szorgosan, körültekintően - előre. Aztán nem mi végzünk... Terveztem, mikor mit kell még elvégeznem, mielőtt a műtétre kerül a sor. Terveztem, mikor kit szeretnék látni (átölelni, meghallgatni, megérezni). Terveztem azt is, milyen munkák várnak még rám szűkebb környezetünkben (olyan, mint házimunka, bevásárlás). Valahol még azt is terveztem, mikor NE legyen Benedek beteg. Mindig, minden alkalommal rá kell jönnöm, igen, idióta vagy. Átgondolhatok mindent ezerszer, haladhatok akcióterv és menetrend szerint... nem én végzek. Ő dönt.
Igen, Benedek beteg. Azaz lázas volt - egy napig. Szerencsére ennek két napja, azóta a legborzasztóbb tünete az orrfolyás, semmi egyéb. De ismételten bebizonyította, hol a helyem. Bebizonyította, mit jelent anyának és szülőnek lenni, tudatta, mi a dolgom. Mindig. Természetesen tudtam én azt is, nem volt jó hatással rá, hogy mindkét szülője béka feneke alatt, nemcsak mentálisan, de bizony "immunilag" is. Azonnali szoros megfigyelés és karantén alá vonva Jankaszávát persze, hogy ő is produkált egy magasabb hőemelkedést. Első pánikroham megtörténte után hívom Mdr-t, mi a teendő, gyermek lázas. (Ekkor még várakozás doktornénire.) Mdr javaslata, hogy keressem meg Kdr-t, halasztás lesz ebből, beteg gyerek műtőasztalon nem fekhet. Kdr-t nem kerestem meg (mert bizony végem lett volna), vártam dokinénit... aki egészségesnek nyilvánította Jankát. Jajjjjjj! Vissza az egész. Ismerem Mdr-t, hála Istennek. Mire ma sikerült elérnem, természetesen ő már elrendezett mindent, műtét elhalasztva. KÉRTEM, mégse... mert erre készül(t)ünk, ezt várjuk immár nem kis túlzással fél éve, ettől várom minden megváltozását (hibás, tudom, de legalább). Telefonban voltam, Mdr felhívott X és Y és Z doktorokat közben, hogy jön Janka. Megy bizony. Holnap, utolsó vizsgálatokra, ahol majd jól megállapítják eme derék orvosemberek, hogy ott a helye hétfőn a műtőasztalon. Egek, de várom!!!
... és akkor újra végiggondolom, hogy nem elég hinni, de kutatni is kell, és végül rátalálni. Aztán megragadni, és el nem engedni. Vigyázni rá nagyon. Kész vagyunk. Köszönöm mindazoknak, akik ezt éreztették velünk. Köszönöm azoknak, akik rámtörték az ajtót, aztán azoknak, akik bekukucskáltak, és ezután nem szaladtak... Kösziiiiiiiiii.

A dátum

A dátum angolul (=date) találkozót, randit is jelent... Nos, elkezdhetünk készülni a nagy találkozásra. Május 11. Ez lesz az a nap, amelyet szerintem minden évben "ünnepelni" fogunk. Ünnepelni abban az értelemben, hogy visszagondolunk, emlékezünk és elhatározzuk, hogy a jövőben jobbak leszünk. Május csodálatos hónap. Szerintem a kedvencem.
Van most már Kdr-unk is. Ő fogja műteni Jankaszávát, és ő pompás. Jó választás Mdr részéről, mert ő (is) szimpatikus, nem mellesleg remek szakember. Tudjuk. Ha valakiben kényszeresen meg kell bíznunk, könnyebben megy, ha képes bizalmat ébreszteni másokban. Részletesen megbeszéltem vele, mi fog történni, rajzoltunk, és az is kiderült, hogy mindkettőnknek van humorérzéke (nem elhanyagolható, hogy Mdr-nak is!). Nem lesz egyszerű, de azt is látom, hogy ők ezt magabiztossággal, "rutinosan" fogják csinálni. Sokféleképpen viselheti egy 3,5 hónapos baba a műtétet, és a következményeket, így előre nem látnak még semmit. Többtényezős a dolog. Amennyiben Janka elkezd enni, nem nyűgös, nem lázas, és a benne levő csöveket is eltávolíthatják, úgy a műtétet követő második napon jöhetünk is haza. Én látom ebben a lehetőséget, és tudom azt is, hogy alakulhat másképp. Ez amolyan "jó lenne", de azért ne felejtsük, ez is egy lehetőség, és kapaszkodjunk abba a ténybe, hogy többnyire így szokott alakulni. Na meg higgyünk Jankaszávában/-nak.

Egy 5 centis vágással, amit a bordaívek alatt ejtenek, eltávolítják a kicsilány bal felső üregrendszerét, a kanyargós és beteg uretert. A bal vese felső, illetve alsó pólusa 18/82%-os működési arányt mutat. Egyébként nagyon jó hír, hogy a két vese egymáshoz képest 43/57% -os (bal/jobb) arányban teljesít, működnek mindketten. Nem túl jó, hogy jobb oldalon is hasonló a helyzet, ami a kettős üregrendszert és a hozzá kapcsolható problémákat illeti. Egyelőre biztosan nem nyúlnak hozzá, de szoros kontrollt követel meg a helyzet, és nem zárta ki Kdr annak lehetőségét, hogy esetlegesen a jövőben valamikor ott is hasonló beavatkozásra lesz majd szükség. Hidegzuhany. Látva viszont azt, hogy ez számára nem egy borzasztó és elkeserítő helyzet, azért én továbbra is higgadt, nyugodt, türelmes, várakozó stb vagyok... Ahan, vagyok.

Jankaszáva tündér volt tegnap is. Nem győzték dicsérgetni uh-on, azt mondták, nagyon klassz kislány. Az. Azt is mondták, hogy ők biztosak abban, hogy ha egy nagyon kicsi esélyét is látná Mdr és Kdr annak, hogy másképp is megoldható a helyzet, akkor azt tennék. Továbbá el kell hinnem, hogy a felvázolt beavatkozás jelenti a legjobb esélyét a teljes felépülésnek és gyors javulásnak. Tudom én. Tudom.

Becsekkolás

Nos, checking-in. Már a reptéren vagyunk. Ma beszéltem Mdr-ral. Semmi meglepőt nem közölt, csak azt, amire eddig is számítottunk. Jankaszávára műtét vár, szép magyar szóval heminephrectomia. Adott körülmények között a legadekvátabb válasz arra, ami felvetődött. Ami jó hír, hogy az összes probléma megszüntethető ezzel, és mi erre várunk...
Ugye sírnom kéne? Ugye elkeseredettnek kellene lennem? Nagyon kevesen, ugyanakkor bizonyos értelemben sokan vannak, akik tudják, mit érzek. Akiknek beteg a gyerekük. Akiknek volt már beteg gyerekük. Akik ismerik ezt a fajta belső rettegést. Én megkönnyebbültem. Még pont nincs a végén, de végeztem azzal a fura, lebegés-szerű érzéssel, amikor is fogalmam sincs, merre megyek, hova tartok. Most már megvan az úticél. Beszállókártyát pénteken kapunk. Pénteken lesz időpontunk a műtéthez. Egy újabb időpont. Janka névnapja mellé kap májusra egy új szülinapot is. Várom...