Már ott vagyunk...

...hivatalosan. Jankaszáva ma délelőtt 5150 grammal és 60 centivel felvételt nyert a többi nagyszerű versenyző közé. Ott mindenki nyert. Igen, győztesek ők mind a maguk nemében. Rendkívüli menet ez az edzőknek is.
Nem véletlen, hogy kb egy évvel ezelőtt tapasztalatot gyűjthettünk Benedek kruppja kapcsán egy másik intézményben. Atyavilág! 10 ágyas kórteremben voltunk; volt ott egyévestől kezdve (ez volt Bene) 16 évesig minden, fiúk-lányok, apák-anyák vegyesen. Igen, vegyesen; frissen műtött, calicis, tüdőgyulladásos, kruppos összeeresztve. Mint valami menekülttáborban. (Tényleg, mint L'Aquila mellett most...) Kellett az a tapasztalat a málló vakolattal, a leukoplasttal leragasztott linóleumpadlóval, az esténként egy-egy sámliért folytatott harccal.
Most egy 2-3 ágyas kórtermekből álló kicsi osztályra kerültünk. Összesen nincs 10 versenyző. Mind nagy harcosok, de ezt már mondtam. Huh, megkönnyebbültem, hogy sikerült, mégis rendben vagyunk, mégiscsak alkalmasak. Rettentő körültekintő vizsgálatok következtek sorra. Férjem egyből kitalálta, mégiscsak ő maradna bent, sok a szimpatikus nővérke és doktornéni. Ááááá, maradok én, sok a szimpatikus doktorbácsi is. Értitek, elvégre anyja volnék én Jankunak, szopi miegymás. Tudom, hol az eleje, hol a hátulja. Tudom, milyen betegségek fordultak elő a családban. Tudom, mennyi volt Janka apgarja születés után. Ilyenek. Ugyanakkor hosszasan el kell gondolkoznom a válaszon, amikor megkérdezik, "anyja neve..." Ja, én.
Aneszteziológus doktorbácsi nyakában egy oroszlán volt plüssből, megszoktam én gyerekorvosok környékén az állatkertet... Jankaszávánk egyből beleszeretett (vagy az állatba, vagy doktorba), megmarkolta a kezét, mosolygott rá lelkesen. Megnyugodtam. Kap edához hasonlatos folyamatos fájdalomcsillapítást, nem fog fájni. NEM FOG FÁJNI. Kicsilány ahogy szokta, levette a lábáról a népeket. Csúcsnő.
Olyan még nem volt, hogy amíg én az ápolási tervet beszélem meg a vezető nővérrel, meg azt, hogy haza kell jönnöm éjszakára, egy hétig nem lehet 24 órázni (ezt is megtanultam tavaly a másik intézményben), majd Janku kezelőorvosával (igen, szimpatikus fiatal doktornéni) az oltásokat és minden egyebet (alig három hónapos, anamnézis mégis egy óra, mi lesz még itt?!)... szóval mindez idő alatt kézhez kapom a meztelenből Jankuvá visszaöltöztetett lányomat. Nem odatolták, hogy "öltöztesse fel anyuka". Hanem "itt a lánya". Várjuk hétfőn, hajnali 3h után ne egyen... pelust, popsitörlőt, cumisüveget vigyek, törölköző minek, nem strandra megyünk...ja, mit akartam még? Igen, odafigyelés, törődés, szeretet, biztatás van. Ehhez nem kellenek anyagi erőforrások, de mai napig hiszem, hogy a leukoplastot is meg lehetett volna oldani másképp, csak egy kis figyelem... Távolságtartás nem létezik. Most nem. Ilyenkor nem. Ennyi kell. Félnünk nem kell semmitől. Mondtam már, készen vagyunk.